Hírek
2017. Március 24. 08:52, péntek | Helyi
Magyarország büszkeségeitől érkezett segítség a Szent Borbála Kórházba
A Szent Borbála Kórház Gyermekintenzív részlegén juniorok számára kifejlesztett légzéssegítővel kíméletesebb eljárással tudnak könnyíteni kis betegeik állapotán azzal az eszközzel, melyet A Magyar Férfi Kézilabda Válogatott adományozott a kórháznak. A mai napon átadásra kerülő hiánypótló készülék értéke a kiegészítőkkel együtt 1,7 millió forint.

Magyarország büszkeségeitől érkezett hozzánk a segítség – ezekkel a szavakkal köszönte meg dr. Czelecz Zsuzsanna főorvosnő a kézilabda válogatott nagylelkű támogatását. Harsányi Gergely tatabányai válogatott kerettag az ünnepélyes műszerátadón elmondta, a csapat minden tagja hozzájárult az eszköz megvásárlásához, többen családapaként is, szívügyüknek tekintik a beteg gyerekek gyógyulását, majd hozzátette: „Egy-egy mérkőzésen nagyon sok szeretet kapunk az emberektől, köztük a gyerekektől. Ezt a szeretet szeretnénk most meghálálni, mi is hasonló a szeretettel jöttünk és hoztuk ezt az eszközt.”
„Egy olyan gépet hoztak számunkra, amely Magyarországon jelenleg bevezetés alatt áll, területén a lehető legmodernebbnek számít” – ismertette a készülék használatát Dr. Kocsis Katalin főorvosnő. A gép olyan kicsi babák kezelését teszi kíméletessé, akik hurutos állapotuk miatt nehezített légzéssel kerülnek be a kórházba. Ez gép segíti őket abban, hogy a levegőhöz és oxigénhez jussanak, bizonyos esetekben kiválthatja a gépi lélegeztetést.
Dr. Dombi J. Péter orvosigazgató az intézmény nevében köszönte meg a támogatást a Nagy László vezette válogatott minden tagjának, és a Magyar Kézilabda Szövetségnek, aki a lélegeztetőgép folyamatos használatát tizenöt egyszerhasználatos eszköz megvásárlásával egészítette ki.

Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












