Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2016. Március 20. 00:00, vasárnap | Helyi

Március 15. – megemlékezés és kiállítás Héregen

Március 15. – megemlékezés és kiállítás Héregen

Felvonulással indult a megemlékezés 2016. március 15-én Héregen. Zászlóforgató mazsorettek és menetzenekar kíséretében vonultak a megemlékezők a református templomtól az 1848-as emlékműhöz.

Nieszner József, Héreg polgármestere beszédében az összefogás jelentőségéről és annak további erősítéséről beszélt. A településen hagyományosan nagy szerepe van a közösségi összefogásnak, amely összetartja a településen élőket ünnepeivel, eseményeivel.
A helyi kisiskolások mellett a Gyermelyi Dalárda, az Echo zenekar adott ünnepi műsort. Petőfi Sándor Talpra magyar című versét Juhász Zoltán diák szavalta el.
A koszorúzásban részt vettek a református és katolikus felekezetek, valamint Héreg és a felvidéki Imely és Nyírágó települések képviselői.
A Jókai Mór Kultúrotthonban folytatódott a program, ahol Krajcsirovits Henrik Hullámzó hegyek című életmű kiállításának megnyitóját tartották. Kövesdi Mónika művészettörténész méltatta a művész pályafutását, és jelképes tárlatvezetésen mutatott rá a képek mögötti tartalmakra és összefüggésekre. A kiállításon jelen volt Krajcsirovits Henrikné és lánya, Kinga is.
Nieszner József polgármester bevezetőjében elmondta: a Krajcsirovits Henrik emlékkiállítás a témaválasztása miatt aktuális Héregen, ám még fontosabb, hogy a település címerének tervezője is maga a művész volt. Ezért különösen fontos, hogy Héregen is sokan láthassák az életmű kiállítást, amely A Vértes Agorájának köszönhetően egy hónapig látogatható a nyitvatartási időben.
A program zárásaként ünnepi testületi ülésre került sor, amelyen testvértelepülési együttműködési megállapodást kötött Héreg a felvidéki Nyírágó településsel. A szerződéseket Nieszner József, Héreg és Fekete Zoltán, Nyírágó polgármestere hitelesítette aláírásával.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.