Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2020. November 25. 13:05, szerda | Bulvár
Forrás: mti

Megjelent az Omega új lemeze, a Testamentum

Megjelent az Omega új lemeze, a Testamentum

Tizennyolc dal került az Omega Testamentum című új lemezére, amelynek életútösszegző mondanivalójának szomorú aktualitást ad Benkő László és Mihály Tamás múlt heti halála.

"Ezt nagyon meredeken intézte az élet. A lemez megjelenésének időpontját már jó ideje kitűztük, de Laci és Misi halála mindannyiunkat sokkol és megfontolásra késztet. A koronavírus szörnyű dolog, de most időt ad nekünk gondolkodni, mi legyen az Omegával" - mondta Kóbor János énekes, zeneszerző az MTI-nek.

A Testamentum a legendás zenekar, az 1962 óta létező Omega tizenhetedik stúdiólemeze, amelynek munkálatai csaknem négy éven át zajlottak. Benkő László billentyűs, zeneszerző halálával Kóbor János maradt egyedül az alapító tagok közül, a szintén az elmúlt napokban elhunyt Mihály Tamás basszusgitáros, aki csaknem öt évtizeden át volt meghatározó tag, 2014-ben játszott utoljára a zenekarral.

Az új lemez zenéje a frontember szerint a "totális rock" elnevezéssel írható le; az Omega klasszikussá vált szimfonikus progresszív és space rock elemei keverednek modern hangzásban.

"A templomokban előadott, de még a régi dolgokból válogatott 2014-es Omega Oratórium anyag koncertjei nagyobb sikert hoztak, mint azt vártuk. Ezért úgy döntöttünk, hogy az új album számait eleve templomi megszólalásra tervezzük, orgonával, kórussal. A zenék és a szövegek a munkafolyamat során több változáson mentek keresztül, átalakult a stílusvilág is. A lemez 2020 elejére elkészült, de közbeszólt a koronavírus, így tolódott a megjelenés most novemberre" - idézte fel Kóbor János.

Mint megjegyezte, a legutóbbi Omega-sorlemez a 2006-os Égi jel volt. Kitért arra, hogy a 2017-ben megjelent Volt egyszer egy Vadkelet című Omega-kiadvány egyfajta "időhúzás" volt a részükről, mert bár több új dal szerepelt rajta, még javában dolgoztak a Testamentumon, így a zenekar 55. születésnapjához kapcsolódva egykori kelet-európai sorstársaikat (Puhdys, SBB, Olimpic), valamint a testvérzenekar Scorpionst és dalait helyezték akkor előtérbe.

A GrundRecords gondozásában most megjelenő Testamentumra tizennyolc dal került. A többségben lévő új szerzemények (köztük a Mennyben az angyal, az Álom XXI. század, A démon vagy a Légy hű magadhoz!) mellett korábbi Omega-sikerek (A Föld árnyékos oldalán; Varázslatos, fehér kő; Huszadik századi városlakó; A holló; A látogató) újragondolt változatai is hallhatók. Az új szövegeket az Omega történetének két meghatározó szövegírója, a misztikusabb világú Sülyi Péter és a konkrétabb Trunkos András írta.

"Szerintem jót tett a CD-nek, hogy az új dalok közé néhány régebbi Omega-számot illesztettünk. Visszanyúltunk a hetvenes, a nyolcvanas és a kilencvenes évek korszakaihoz is, egy dal esetében az eredeti, eddig nem publikált dalszöveget használtuk. Ez a 200 évvel az utolsó háború után, ami eredetileg Hangyanép volt, de Sülyi Péter szövegét 1971-ben nem engedte át a cenzúra, így írt egy másikat, ami szintén elég jó lett" - tette hozzá az énekes.

Kóbor János hangsúlyozta: a rockzenét kevésbé művészeti vagy zenei műfajnak, sokkal inkább hitnek tartják.

A lemez csütörtökön jelenik meg 15 ezer példányban és országszerte a Mol-benzinkutaknál lehet megvásárolni. "Szándékaim szerint nem ez lesz Omega utolsó stúdióalbuma. Már csináljuk a következőt".

A Testamentumot Kóbor János mellett producerként jegyző Trunkos András, aki az Omega menedzsere is, az MTI-nek elmondta: a lemez német kiadója az Egyesült Államoktól Japánig számos országban fogja terjeszteni az anyagot angol, illetve német változatban. A tervek között szerepel egy Testamentum-film is.

"Ahogy lehetséges, remélhetőleg jövő tavaszra szervezek egy templomturnét az Omega számára, amelyen a Testamentum mellett néhány régebbi dalt adnánk elő. A koncertsorozatot az Omega elhunyt tagjai, Benkő László és Mihály Tamás mellett Somló Tamás és Laux József emlékének szenteljük" - szögezte le Trunkos András.

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara, világszerte több mint 50 millió albumot adott el. Olyan slágerek fűződnek hozzá, mint a Petróleumlámpa, a Gyöngyhajú lány vagy a Fekete pillangó. A zenekar klasszikus felállása 1971-ben alakult ki, abból Kóbor János mellett Molnár György gitáros és Debreczeni Ferenc dobos ma is a csapat tagja, de az Omegában hosszú évek óta szerepel például Szekeres Tamás gitáros és Szöllősy Kati basszusgitáros. 1963 és 1971 között, a beatkorszakban az együttes tagja volt Laux József, Somló Tamás és Presser Gábor is.

Címkék: album, omega, rock, zene

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára