Hírek
2017. Október 29. 08:29, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Megkezdődött a téli időszámítás
Megkezdődött a március utolsó vasárnapjáig érvényben lévő téli időszámítás, az órákat éjjel 3 órakor 2 órára kellett átállítani. A módosítás miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje is.
A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. tájékoztatása szerint a szokásos, reggel 7 és este 10 óra közötti ébrenléti idő a váltással jobban egybeesik a természetes világosság idejével, így kevesebbet kell világítani. Becsléseik szerint évente országosan egy közepes méretű város éves fogyasztása spórolható meg az óraátállítással, a bevezetése óta elért megtakarítás így körülbelül 4 ezer gigawattórára tehető. A kisebb fogyasztás a káros anyagok kibocsátását is mérsékli, a rendszer ezért a környezet védelmét is támogatja.
Az átállítás miatt változik egyes tömegközlekedési eszközök menetrendje. A MÁV tájékoztatása szerint az éjjel kettő és három óra között induló vonatok a kiindulási állomásukon, az úton lévő járatok pedig azon az állomáson térnek át a téli időszámítás szerinti közlekedésre, ahol éppen tartózkodnak. Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint az óraátállítás. A Lőkösházáról Budapesten át Bécsig közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat Lőkösháza és Békéscsaba között a nyári időszámítás szerint halad, viszont Békéscsabáról már a téli időszámítás szerinti 2.20-kor indul el. A másik Dacia gyorsvonat Lőkösházáig nyári időszámítás szerint közlekedik, majd Lőkösházáról már a téli időszámítás szerint, 2.25-kor megy tovább.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az óránként, vagy annál gyakrabban induló éjszakai járatoknak az indulási időpontját hajnali 2 és 3 óra között megduplázzák, tehát azok a téli és a nyári időszámítás szerint is közlekednek. rövidített útvonalon közlekedik a 918-as járat, csak a téli időszámítás szerint közlekedik a 940-es, a 992-es, a 996 és 996A járat és csak a nyári időszámítás szerint közlekedik a 909-es, a 931-es, a 941-es, a 973-as, valamint a 998-as járat.
A budapesti repülőjáratoknál nincs változás, mivel az óraátállítás idejében éjszakai repülési tilalom van érvényben, azonban a légitársaságok a téli időszámítással térnek át a téli menetrendre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
