Hírek
2014. Július 21. 09:42, hétfő | Helyi
Megújul a tornaterem
Az iskola dolgozói és az itt tanuló gyerekek régi vágya teljesül azzal, hogy kicserélik a tornatermi nyílászárókat a Móra Ferenc Általános Iskolában
A munkálatokra közel hárommillió forintot fordít az önkormányzat – tudtuk meg Bereznai Csaba alpolgármestertől a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón. Bereznai Csaba elmondta: a tornateremben eddig 10 egységnyi, alumínium szerkezetből sorolt ablak volt beépítve, ezek cseréjét kezdték el az elmúlt héten a szakemberek. A nyílászárók cseréjére azért volt szükség, mert a régi ablakok már nem zárnak rendesen, és a szerkezet is elgyengült az évek során. Az új ablakokat a korábbiakkal megegyező osztásban szerelik be, a magas ablakok nyitására pedig távnyitókat is beépítenek. A több mint 2,8 millió forintos beruházást a Bán Kft munkatársai végzik. Az elmúlt héten elkezdett munkálatokat várhatóan augusztus első felében fejezik be a szakemberek – tette hozzá az alpolgármester.Mint ismeretes, az idei évben 293 millió forintot költ Tatabánya a városi fenntartású intézmények felújítására. A két éve indult intézmény-felújítási program keretében a város minden részében, majdnem minden intézményt érintenek a felújítási-karbantartási munkálatok, melyeket szinte teljes egészében helyi vállalkozók végeznek. Több általános- és középiskola korszerűsítése is az idei évben történik meg városunkban, összesen közel 80 millió forintból.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
