Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2015. Július 30. 09:15, csütörtök | Helyi
Forrás: kemma

Megvannak az idei Megyei Príma Díj jelöltjei

Megvannak az idei Megyei Príma Díj jelöltjei

Kihirdették azt a tíz Komárom-Esztergom megyei jelöltet, akik közül október 2-án kikerülnek a 2015-ös Megyei Príma Díj nyertesei.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezete fontosnak tartja a magyar szellemiség, a magyar kultúra és művészetek, a tudomány és a sport eredményeinek megőrzését, fejlesztését. Úgy gondolják, hogy az évente odaítélt Príma Díjak fellendítik a helyi szellemi és kulturális életet, ráirányítják a figyelmet a lokálpatriotizmus jelentőségére.

A VOSZ megyei szervezete – immár 11. alkalommal – az idén is odaítéli a megyei Príma Díjakat az arra érdemeseknek. A szakmai zsűri az első körben a nagyon erős mezőnyben 63 jelöltből választott ki tíz kiemelkedő személyt, illetve csoportot. A kategóriák és a jelöltek a következők: Színház-, film- és táncművészet: Bányász Mazsorett Táncegyüttes. Képzőművészet: Nádas Alexandra és Nagy Gábor grafikusművész. Tudomány: György Károlyné Rabi Lenke helytörténész. Oktatás: Szerencsés Tibor tanár, edző. Köznevelés: Magyar Máltai Szeretetszolgálat tatai csoportja. Építészet és építőművészet: Varga Ernő építőmérnök. Népművészet és közművelődés: Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság. Zeneművészet: Tatabánya Város fesztivál Fúvószenekara (Szabó Ferenc és Pauer László). Sajtó: Oroszlányi TV. Sport: Salamon Zoltán vezetőedző.

A díjkiosztó ünnepséget október 2-án, pénteken tartják Tatabányán, a Jászai Mari Színházban. A támogatók szavazata alapján választják ki azt a három Príma Díjast, akik 1-1 millió forint pénzjutalomban részesülnek. Lesz a közönség által megszavazott mértéke 500 ezer forintos Príma Díj is.
Ezúton is köszönik a szervezők a régi és az új támogatók áldozatvállalását. Hogy ki a legérdemesebb a Príma Közönségdíjra, azt Ön döntheti el!

Szavazatát leadhatja majd a 24 Óra kivágott szavazószelvényén, valamint a voszkom@gmail.com e-mail címen, illetve interneten a kemma.hu-n augusztus 1-jétől szeptember 27-éig. A szavazás menete változott az előző évekhez képest, nem lehet naponta szavazni: egy ember, egy e-mail címről csak egy szavazatot adhat le, de három helyen: a 24 Óra szelvénye, kemma.hu és a voszkom@gmail.com.

Címkék: Megyei Príma Díj

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.