Hírek
2015. Szeptember 26. 00:00, szombat | Helyi
Megyei kiállítók a Magyar Kézműves Remekek között
Évek óta nem volt példa arra, hogy a Magyar Kézműves Remekek között több megyei kiállító is szerepelt volna, 2015-ben azonban 3 pályázóból két kézműves munkáját is kiállításra érdemesnek minősítette a szakmai zsűri. Alkotásaik az OMÉK teljes ideje alatt szeptember 27-ig láthatók a Hungexpo „A” pavilon 204/a standján.
A két kiállító munkái a központi standon túl megtekinthetők a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara standján is. A KEMKIK hagyományteremtő céllal állított standot az OMÉK-on (A épület, 110-es sor) és a későbbiekben is szeretne bemutatkozási lehetőséget adni a megye kézműves vállalkozóinak.
A kiállításra érdemesnek ítélt mesterek; Zábráczki Dóra bőrdíszműves Tatabányáról és Bertáné Lőcsei Krisztina fazekas Nyergesújfaluról. Zábráczki Dóra „Pipacsok a búzamezőben” elnevezéssel egy bőr táskából, a hozzáillő övből és karkötőből álló kollekcióval pályázott, Bertáné Lőcsei Krisztina egy nagyméretű, áttört mintás tálak készített.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a díjátadó ünnepségen kiemelte: pályázat egyben a magyar vállalkozói kultúra, és a kézműipari szakma rangjának elismerését is szolgálja: ennek legfontosabb eszköze a címmel járó marketingtámogatás, bemutatkozási lehetőség.
Parragh László, az MKIK elnöke emlékeztetett arra, hogy a kamara 13. alkalommal rendezi meg a hagyományőrző vállalkozói kultúra, a kézműves szakma elismerését szolgáló ünnepséget. Az MKIK 2002-ben indította útjára a Magyar Kézműves Remek pályázatot. A kézműves szakma teljes körét átfogó pályázati lehetőség értékét a szakmai elismeréssel való díjazás adja meg, marketing-, illetve megjelenési lehetőséget nyújtva.
A díjak száma nem korlátozott, a pályázók teljesítménye számít. A cím elnyeréséhez követelmény a termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, a kivitelezés kiváló minősége és turisztikai hasznosíthatósága.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
