Hírek
2016. Február 24. 09:21, szerda | Helyi
Mészáros Zoltán a 2016. évi Énekes István emlékverseny bajnoka
A 2016. évi Énekes István emlékversenyen 30 egyesület 78 versenyzője indult.
A február 10 -13 között lezajló 4 napos verseny kemény csatákat hozott a feltörekvő 17-18 éves fiatalok részére, ahol a szakmai vezetés megfigyelte az eredményes és tehetséges versenyzőket, hogy kinek lehet helye a válogatott keretben.
Rózsa András vezetőedző a Tatabányai Sport Klub részéről két versenyzőt nevezett: 69 kg-ban Belán Zsoltot valamint +91 kb-ban Mészáros Zoltánt.
Az erős mezőnyben több eredményes és válogatott versenyző is megmérettette magát, így egyes súlycsoportokban különösen nehéz volt idén az éremszerzés.
69 kb-ban Belán Zsolt az elődöntőbe jutásért mérkőzhetett meg, ahol szoros csatában 2-1-es pontozásban alulmaradt, így végül az 5. helyen végzett.
+91 kb-ban Mészáros Zoltán a döntőben egy erős ellenféllel küzdött meg, ahol az ellenfél az első pillanatokban nagy ütésekkel rohanta le a TSC versenyzőjét. Azonban Zoltán az ellenfél támadását egy megrendítő ütéssel megállította, majd több tiszta találat következtében a bíró TKO-val beszüntette a mérkőzést. Így a dobogó legfelső fokán Mészáros Zoltán a bajnoknak járó trófeát vehette át.
A versenyen bíróként vett rész a Dunántúl képviseletében Csokor Csaba első osztályú bíró és Csokor Zoltán Nemzetközi AIBA Bíró.
A fényképen látható: Csokor Csaba, Belán Zsolt, Rózsa András és Csokor Zoltán.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi
TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS
Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.
2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi
Olimpiai selejtező
Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott
2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi
Aranycsata
Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben