Hírek
2016. Március 19. 00:00, szombat | Helyi
Nagyböjti gyűjtés: évről-évre sikeresebb
2014-ben 46, tavaly 53, idén pedig már 60 csomagot állítottak össze az önkéntesek azokból a tartós élelmiszer adományokból, melyeket a Környei Katolikus Karitász hagyományos Húsvét előtti felhívására jelentkezők juttattak el az elmúlt napokban a gyűjtőhelyre.
A Nagyböjti gyűjtés általában szerényebb eredménnyel zárul, mint az Adventi időszaki, ám ha évről-évre ilyen szépen gyarapodik a segíteni tudók és akarók tábora, akkor elképzelhető, hogy hamarosan idejét múlttá válik ez a megállapítás. Az adományok rendszerezésekor ugyanis kiderült, hogy a mennyiség szinte megközelíti a decemberit, s az is megállapítható, hogy mind többen válogatnak tudatosan, hiszen az „alapadományok”, mint a liszt, cukor, rizs mellett, a gyerekekre gondolva 30 kilónyi édesség és keksz, valamint 6 kg tea, kakaó, pudingpor is sorjázott a polcokon. Sőt, Varga Zsuzsanna felajánlásának köszönhetően a kicsik számos új gyermekjáték közül is válogathatnak kedvükre. A többségében sokgyermekes, szerényebb körülmények között élő nagycsaládok és néhány idős rászoruló számára összeállított csomagok alapját további 72 kg liszt, 68 kg cukor, 64 kg rizs, 47 l olaj, 40 kg konzerv, 30 kg tészta, 32 üveg lekvár, befőtt, 20 kg bab, lencse, 16 l tej, szörp, 10-10 kg dara, morzsa, illetve margarin és zsír, valamint 5 kg burgonya biztosította. A szervezet raktárában három nap alatt nagyjából 450 kilónyi élelmiszer, a Székesfehérvári Egyházmegyében tartott Húsvét előtti gyűjtések legnagyobb mennyisége gyűlt össze, ez is jelzi, hogy Környén mind többen nyújtanak segítő kezet a rászorulóknak.
A Környei Katolikus Karitász ezúton fejezi ki hálás köszönetét valamennyi adományozó számára!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
