Hírek
2019. November 21. 09:59, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotó: police.hu
Nők működtettek egy csongrádi droglabort, elkapták őket
Három nőt és egy férfit gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek a csongrádi rendőrök egy droglabor felszámolását követően – közölte a rendőrség a honlapján.
A közleményben azt írták, K. Éva és K. Lászlóné szervezetten értékesítettek dizájner drogokat szegedieknek. Az új pszichoaktív anyagot V. Éva és J. Zoltán egy szatymazi hétvégi házban dolgozta fel, majd V. Éva juttatta el a kereskedelmet bonyolító társainak és más fogyasztóknak.
A nyomozók a szatymazi ingatlanban kábítószer készítésére alkalmas labort találtak, amely amfetamin előállítására, valamint új pszichoaktív anyag feldolgozására szolgált.
Az ingatlanban amfetamint, kábítószer gyártásához szükséges vegyszereket, valamint készpénzt, míg két szegedi ingatlanban összesen 44 kábító hatású anyaggal átitatott papírlapot foglaltak le.
A három nőt és férfi társukat előállították a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás. V. Évának és J. Zoltánnak bűnszövetségben elkövetett kábítószer birtoklása bűntett miatt is felelnie kell - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
