Hírek
2012. Június 07. 15:53, csütörtök |
Belföld
Forrás: Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti
Omega '50 - Dunaszerdahelyen lesz a legnagyobb szabadtéri koncert
Három hét múlva a felvidéki Dunaszerdahelyen adja legnagyobb idei szabadtéri koncertjét a megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Omega.
"Mindenképpen egyedi lesz a dunaszerdahelyi koncert, már csak azért is, mert ilyen nagyszabású szabadtéri fellépést idén máshol nem tervezünk" - mondta Kóbor János, a zenekar frontembere a koncertet beharangozó csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatón.
Török Adrienne főszervező az MTI-nek kiemelte: a 2004-es dunaszerdahelyi Omega-koncerthez képest annyi módosul, hogy ezúttal mindkét tribünön lesznek ülőhelyek, így mintegy 13 ezer nézője lehet az eseménynek.
A koncert dalainak összeválogatásánál Kóbor János szerint a tapasztalat vezérelte az Omegát: a Dunaszerdahelyen elhangzó összeállítás a tavalyi szlovákiai koncert kínálatára építkezik majd.
"Tavaly volt néhány szám, amelyet hosszú idő után először játszottunk és nagyon jól bejöttek, ezeket azóta többször előadtuk" - jegyezte meg az énekes. A dunaszerdahelyi DAC stadionban nem az idei jubileumi turnén többször bemutatott Omega szimfonikus műsor, hanem hagyományos rockkoncert lesz, akárcsak valamennyi nyári szabadtéri Omega-fellépésen.
Kóbor János felidézte, hogy a zenekar 1964-ben éppen a Felvidéken adta első külföldi koncertjét.
"Az akkori Csehszlovákiában, Gútán volt ez a koncert. Nemrégiben, nagy örömömre megtaláltam azt a filmfelvételt, amelyet akkor készítettem, amikor egy teherautó platóján szállítottak minket a felszereléssel együtt a következő helyszínre. Tavasz volt és ahogy haladtunk, le-letördeltünk egy-egy cseresznyefaágat és úgy ettük a platón" - emlékezett Kóbor János.
Az énekes hangsúlyozta, hogy az idei jubileumi turné nem jelenti az együttes búcsúját, ugyanakkor "a számok törvénye azt mondja, nincs örök élet, tehát majd meglátjuk. Események bizonyára lesznek, de az eddigi folyamatosság az ötvenedik év után bizonyára lazulni fog".
Az Omega idei legnagyobb szabadtéri koncertje - amelyen kiemelt vendégként Marián Varga és zenekara, a Collegium Musicum is részt vesz - június 29-én lesz Dunaszerdahelyen. A jubileumi Omega-évet október 6-án a Papp László Budapest Sportarénában zárja a csapat.
Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara; első koncertjét 1962. szeptember 23-án adta a Műegyetemen. A hatvanas évek második felében első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, itthon eddig tizenhat stúdiólemez mellett több válogatás, koncertalbum és DVD jelent meg. Az együttes Németországban ma is népszerű, az áttörést az 1977-ben ott megjelent Time Robber című angol nyelvű lemez jelentette, amely egymillió példányban kelt el.
Az első Magyarországon megjelent rockalbum az Omega Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című nagylemeze volt 1968-ban, amely nagyon gyorsan 100 ezer példányban kelt el. Megszületett a Tízezer lépés, a Petróleumlámpa vagy a Gyöngyhajú lány, utóbbit később a német hard rock sztárcsapat, a Scorpions is feldolgozta, a dal díjakat nyert a tokiói Yamaha Fesztiválon és Mallorcán a Barbarella Fesztiválon.
A hetvenes-nyolcvanas évek space rock időszakának termése az Ezüst eső, a Fekete pillangó, a Léna, a Babylon vagy a Hajnali óceán. Az Omega nevéhez kötődik az első magyar gyémántlemez is ötmillió eladott albumuk után, de a leggrandiózusabb magyar koncertek szintén a zenekarhoz fűződnek, köztük négy népstadionbeli fellépéssel.
A zenekar felállása 1971 óta állandó: Kóbor János - ének, Benkő László - billentyűs hangszerek, Molnár György - gitár, Mihály Tamás - basszusgitár, Debreczeni Ferenc - dob. A csapatban korábban olyan zenészek fordultak meg, mint Presser Gábor, Laux József vagy Somló Tamás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. Április 10. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Nem adjuk a gyerekeinket Ukrajnának
Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
