Hírek
2018. Január 01. 12:50, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Országszerte több mint háromezerszer riasztották a mentőket
Országszerte több mint háromezer - ebben csak a fővárosban több mint ezer - riasztásuk volt a mentőknek a mostani szilveszteren - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója hétfő reggel az MTI-vel.
Győrfi Pál közleménye szerint a mentők 3189 esetet láttak el szilveszterkor, ebből a fővárosi feladat 1107 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak. A mentőket országszerte 15 pirotechnikai eszközzel összefüggő balesethez riasztották, általában kéz-, arc-, és szemsérülteket kellett ellátni. Példaként említette, hogy egy 20 év körüli férfi kezében robbant fel a petárda, ő roncsolt ujjsérüléseket szenvedett, máshol egy férfi arcába csapódó pirotechnikai eszköz súlyos szemsérülést okozott.
Közlekedési balesetek, verekedések, szén-monoxid-mérgezések és belgyógyászati rosszullétek mellett idén is csaknem 300 részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, mintegy 15 százalékuk kiskorú volt - fejtette ki Győrfi Pál.
Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos az M1 aktuális csatornán hétfő reggel elmondta: mozgalmasan telt a mentők éjszakája, de a beállított plusz mentőautóknak köszönhetően folyamatos volt a feladatellátás, mindenhová időben odaértek.
A főorvos azt is elmondta: az új év első éjszakáján mentőtámadás is történt. Somogy megyében egy epilepsziás gyermekhez hívtak mentőt, s a helyszínen valamiért dulakodás alakult ki, a mentődolgozókat is megtámadták. A gyermeket végül rendőri kísérettel vitték be a kaposvári kórházba a mentők - tette hozzá Golopencza Pál.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
