Hírek
2011. December 29. 06:28, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno.hu
Perlik az Országos Mentőszolgálatot
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége úgy véli, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) évek óta jogellenesen nem fizeti ki a dolgozóknak az úgynevezett egészségkárosodási kockázati pótlékot, ezért perlik munkaadójukat
Ennek összege havonta húszezer forint lenne – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
„Ha a munkavállalónak jár az a pénz, akkor tessék neki kifizetni” – mondta Kusper Zsolt. Az MMSZ elnöke el szeretné érni, hogy az elmaradt összeget öt évre visszamenőleg kamatostul kapják meg a munkavállalók, a bíróság pedig a jövőre nézve kötelezze a munkáltatót a pótlék rendszeres folyósítására. Mindez az OMSZ teljes kivonuló állományát érinti, azaz körülbelül 5600 embert. A ki nem fizetett pótlékok több milliárd forintot tesznek ki.
A bírósági eljárást olyanok indították, akik tagjai az érdekvédelmi szervezetnek, így a döntés csak az ő esetükre lesz kötelező érvényű. A lap úgy tudja, hogy mások is fontolgatják hasonló eljárás megindítását.
Győrfi Pál korábban elmondta, hogy a mentőmunka veszélyes szakma, ezt mindenki elismeri. Azonban a szóban forgó pótlékra jogosultaknál legalább a munkaidő felében a kockázatoknak érvényesülniük kell. Ez a mentőmunka esetében nem állja meg a helyét, hiszen a mentőállomások többségén a mentőegységek nem folyamatos munkában töltik az időt, hanem jellegéből adódóan riasztásokra várakoznak, és amikor riasztás van, akkor mennek ki a beteghez – olvasható a Magyar Nemzetben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
