Hírek
2012. Március 13. 15:34, kedd |
Helyi önkormányzati
Forrás: www.mti.hu
Egy helyszínre költöztetik a kormányhivatal szerveit Komárom-Esztergom megyében
A kormány a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal és tatabányai szervei elhelyezése érdekében egyetért egy Integrált Közigazgatási Központ kialakításával és felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a MNV Zrt. folytassa le az elhelyezéshez szükséges eljárást.
A kormány döntését hétfőn megjelent Magyar Közlöny ismertette.
Czunyiné dr. Bertalan Judit megyei kormánymegbízott az MTI-nek elmondta, több helyszín vizsgálata után az Omega Pláza nevű, jelenleg üresen álló bevásárlóközpontot javasolták az MNV Zrt-nek, mivel a 10.700 négyzetméteres épületben az összes szervezet elfér.
Az MTI információi szerint az épület jelenleg állami tulajdon, mert a bevásárlóközpont a megnyitás után néhány hónappal csődbe ment és a hitelező bank tulajdonába került.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságának közlése szerint jelenleg a Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal és a különböző hatóságok 770 dolgozója 32 különböző telephelyen végzi munkáját. Évente 400 millió forintot költenek csak az épületek fenntartására. A Kormányablak jelenlegi helyszíne kedvezőtlen, szakértői vélemény alapján sem a kormányablak, sem az okmányiroda nem bővíthető, a két helyszín fejlesztésre sem alkalmas.
Horvátth Orsolya osztályvezető tájékoztatása szerint a kormányhivatal egységes elhelyezésével 77 millió forintos megtakarítással számolnak. Az épületbe legkésőbb 2013 első felében költözhetne be a hivatal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.
2026. Június 10. 15:00, szerda | Belföld
Elemzők: meglepetést hozott a májusi inflációs adat
Meglepetéssel fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció májusi lefékeződését a várt gyorsulás helyett.
2026. Június 10. 14:00, szerda | Belföld
Karácsony Gergely: jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
2026. Június 10. 12:00, szerda | Életmód
Már 2025/2026-os tanévben sem alkalmaznák a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét
A Tisza Párt két képviselője által kedden benyújtott törvényjavaslat hatályon kívül helyezné az értékelési rendszerről szóló belügyminisztériumi rendeletet is.
