Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2012. Április 29. 08:43, vasárnap | Helyi sport

Két „mazsis” csapat az ország elitjében

Két „mazsis” csapat az ország elitjében

Két csoporttal képviseltette magát a Tatabányai Bányász Mazsorett Együttes a VIII. Mazsorettek Siófoki Vándorkupa versenyén.

A szombati megmérettetésen az Ametiszt csoport a gyermek korcsoportban, show tánc nagycsapat kategóriában indult és nem találtak legyőzőre.

A Katica csoport Afrika mini formációja pedig mini korcsoport show táncban lett országos harmadik. Az öt kislány most először állt színpadra, versenyen.

- Nagyon örülök az első és a harmadik helynek. Rengeteg munka van ebben a két helyezésben. – értékelte a versenyt Beke Tímea, a Bányász Mazsorett Együttes vezetője. – Mind a két formációra nagyon büszke vagyok. A kicsikre azért, mert az első versenyük volt. A másik csoportra pedig azért, mert meg tudták őrizni a címüket. Nagyon jó érzés, hogy országos bajnoki címet és harmadik helyet szereztek a lányok.

A legnagyobbak, csütörtökön Veszprémben voltak egy minősítő fesztiválon. Onnan még várják az eredményt. Az Együttes ebben az esztendőben ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját. A nyár közeledtével egyre több fellépésre, fesztiválra hívják a lányokat. Közben pedig a jubileumra is készülnek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 12. 16:00, péntek | Életmód

Vasárnapig látható az első kínai császár agyagkatonáit bemutató kiállítás a Szépművészetiben

Vasárnapig látogatható a Szépművészeti Múzeum Az öröklét őrei. Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítása, amelyet eddig több mint 200 ezren tekintettek meg - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.

2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport

FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.

2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld

Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál

A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -

2026. Június 12. 13:00, péntek | Külföld

Tömeges sérüléssel járó közúti baleset történt Horvátországban, halálos áldozat is van

Egy ember meghalt és kilencen megsérültek csütörtökön a horvátországi Lika térségében, miután egy bolgár rendszámú személyautó lesodródott az útról - közölte a horvát rendőrség.