Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2015. Szeptember 16. 08:58, szerda | Helyi

Rávertek a gyerekek a felnőtt horgászokra

Rávertek a gyerekek a felnőtt horgászokra

Míg júliusban, a sörfesztivál részeként rendezett felnőtt horgászversenyre nevezőknek ötöde dicsekedhetett mérhető eredménnyel, addig a Környei Horgász Egyesület hagyományos gyermekversenyén, szombaton a 24 fiatalból csupán ötnek maradt üresen a vödre. Azaz, a csemeték alaposan „rávertek” a szüleikre – állapították meg a szervezők a verseny zárásakor, de egyáltalán nem rossz szájízzel.
A nemes versengésre a 46 egyesületi gyermektagnak tehát több mint a fele, köztük 4 lány, érkezett reggel apuval, anyuval, vagy a nagyszülőkkel a környei tó partjára, ahol – a végeredménytől függetlenül – a versenyt hagyományosan támogató tatabányai Fisch Kft-nek köszönhetően valamennyiükre ajándék, fejenként 2 kiló etetőanyag, szerelékes doboz és damil várt, amit összességében több mint 20 kiló hal kifogásával „háláltak meg”.
Bár a mérlegelésnél egy szép kárász is növelte Szemeti Zétény halainak összsúlyát, a fiatalember fél órával korábban még igencsak bosszankodott, hiszen egy nagyjából másfél-két kilósra saccolt ponty akadt a horgára, ám azt a hal le is rágta, így csak megmutatta magát a parthoz közeli sekély vízben, szákba azonban nem került.
A kifogott kisebb halak mellett Laczó Attilát is egy termetesebb példány repítette a mezőny élére, 2 kilós 90 dekás összteljesítményével majdnem fél kilóval szárnyalta túl a második helyezett Saáry Szabolcsot, akinél 2 kiló 42 dekát mutatott a mérleg. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Jeszenovics Róbert állhatott 1,97 kilós teljesítményével, s tőle csupán 3 dekával maradt le Virga Kira, aki így a negyedik helyezettnek járó ajándékot vehette át. Mögötte végzett Szemeti Zétény, aki a horgot lerágó ponty híján 1,7 kilót ért el, a hatodik helyet Stranszky Dániel szerezte meg 1 kilós 38 dekás összsúlyával.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.