Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2013. Március 22. 15:29, péntek | Helyi

Rezsicsökkentés!

Rezsicsökkentés!

Tatabányán is gyűjtik az aláírásokat

A rezsicsökkentés nem a kormány vagy Fidesz ügye, hanem a magyar családok ügye – hangsúlyozta Schmidt Csaba polgármester, amikor bejelentette, hogy a Fidesz szimpatizánsai a város több pontján – kizárólag törvényes eszközökkel – elkezdik az aláírások gyűjtését, amelynek célja, hogy minél több ember tudjon kiállni a „Magyarország nem hagyja magát” címmel indított akció keretében a rezsicsökkentés mellett.
A polgármester elmondta: folyamatos belföldi és külföldi támadás érték az elmúlt hetekben a rezsicsökkentést. Például, a szolgáltatók bírósági keresetekkel próbálták megakadályozni a közüzemi díjak mérséklésének megvalósítását, ezért is szükséges, hogy az emberek határozott véleményt nyilvánítsanak az ügyben.
Schmidt Csaba felidézte, hogy 2002 és 2010 között a gáz ára a háromszorosára nőtt, az áram ára pedig megduplázódott. Így az energetikai cégek éveken át tízmilliárdokat kerestek a magyar embereken. Körülbelül ezermilliárd forint haszonra tettek szert privatizálásuk óta – mutatott rá a politikus. Kiemelte: a kormány ennek az időszaknak vetett véget azzal, hogy csökkentette a családok rezsijét.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy ennek a folyamatnak része az is, hogy Tatabányán a Komtávhő Zrt. január elsejétől lakossági fogyasztói körében tíz százalékkal csökkentette távhőszolgáltatásra vonatkozó díjait. A tapasztalatok szerint egy lakás esetében a csökkentés évente akár húszezer forintos megtakarítást jelenthet.
A politikus úgy látja, hogy a szocialista párt nem támogatja a rezsicsökkentő törekvéseket, hiszen az MSZP most is azokat a szolgáltatókat védi, akiket a privatizáció által juttatott a szolgáltató cégekhez. A baloldal nyolc évig volt kormányon, lett volna módjuk és lehetőségük arra, hogy megtegyék azt, amit ma követelnek, és ami elvárható lett volna tőlük: a magyar emberek érdekeinek védelmében tett intézkedéseket.
Az aláírásgyűjtésre azért van szükség, hogy az emberek kifejezzék akaratukat a rezsicsökkentés ügyében, így minden parlamenti képviselő számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a magyar családok akarják a rezsicsökkentést – fogalmazott Schmidt Csaba.

Aláírásgyűjtések a városban

Időpontja Helyszíne

március 24. 9:00-10:00 Felsőgalla, Szent István út 55.
március 25. 16:00-18:00 Kertváros, Szent György u. 48
március 26. 16:00-18:00 Kertváros, Hadsereg út. 40.
március 26. 14:00-16:00 Felsőgalla, Szent István 7.
március 28. 17:00-19:00 Újvárosi aluljáró
március 30. 8:00-11:00 Újvárosi Piac
április 4. 10:00-12:00 Felsőgalla, Szent István út 21.
április 8. 16:00-18 :00 Felsőgalla, Szent István út 7.
április 11. 16:00-18:00 Kertváros, Szent György u. 48
április 12. 16:00-18:00 Kertváros, Hadsereg út. 40.
április 13. 8:00-11:00 Újvárosi Piac
április 18. 17:00-19:00 Újváros, Árpád tér
április 27. 8:00-11:00 Újvárosi Piac
május 2. 8:00-10:00 Felsőgalla, Szent István út 21.
május 4. 8:00-11:00 Újvárosi Piac
május 8. 16:00-18:00 Kertváros, Szent György u. 48
május 9. 16:00-18:00 Kertváros, Hadsereg út. 40.
május 9. 17:00-19:00 Újváros, Árpád tér
május 9. 8:00-10:00 Felsőgalla, Szent István 21.
május 11. 8:00-11:00 Újvárosi Piac

Címkék: rezsicsökknetés

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi

TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS

Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.

2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi

Olimpiai selejtező

Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott

2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi

Aranycsata

Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben

2024. Március 01. 18:09, péntek | Helyi

Gyászol Tatabánya

Elhunyt a város szeretett karnagya