Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2017. Március 29. 08:58, szerda | Helyi

Római kori szarkofágra bukkantak Környén

Római kori szarkofágra bukkantak Környén

Római kori szarkofágra bukkantak péntek délután mezőgazdasági munkavégzés közben Környén.

A kőkoporsó a környezetében fellelt kerámiadarab korából következtetve feltehetően 2-3. századi. A tatai Kuny Domokos Múzeum munkatársai László János régész vezetésével szombaton a reggeli órákban kezdték meg a feltárást, melyet akkor a főmuzeológus azért is tartott igen érdekesnek, mert település közvetlen közelében még nem találtak ilyen leletanyagot. Aztán, ahogy sötétedésig teltek az órák, kiderült, hogy más okok miatt is izgalmas a lelet.
A terület egyébként római kori régészeti lelőhely, a 2000-es évek elején egy építkezést megelőző régészeti feltárás során római kori villa maradványait, alapfalakat találtak, de annak a lehetősége nem merült fel, hogy temető is lenne a közelben. A mostani tapasztalás alapján azonban László János úgy véli, ha nem is szarkofág, de más típusú, tégla-, vagy aknasír előfordulhat a területen. A régész azt is elmondta: a békésebb időszakokban a szarkofágok eredendően a föld felszínén álltak, s később a sírfosztogatások miatt tették a földbe, de nem túl mélyre, hiszen előfordult, hogy a kőkoporsót többször is felhasználták nyughelyként abban az időben. Mivel nem volt mélyen, nem meglepő, hogy az addig feltételezhetően ép szarkofág fedelének egy részét elérte és összetörte az eke, s kifordította a földből. További érdekesség viszont, hogy a szarkofág feltehetően homokkőből, vagy márgából készült, amely nem jellemző erre a vidékre, tehát biztosan úgy szállították ide.


A feltárás során az is kiderült, hogy a csontok anatómiai rendben találhatóak, tehát a római kor sírrablói nem bolygatták meg. Mindezt megerősítette az a tény is, hogy pár kisebb, lemezkés bronz viseleti tárgy mellett 6 darab, az akkori sírokban gyakorta fellelt hosszú nyakú, kihajló peremű, kis – illatszeresnek is nevezett – üvegcse darabjait is feltárták, ami alapján szinte egyértelműen kijelenthető, hogy a kőkoporsó legkevesebb ezerhétszáz évvel ezelőtt egy nő végső nyughelye volt. László János a csontok bolygatatlan állapota és a tárgyak megléte miatt is nevezte többször érdekesnek a leletet, s tette hozzá, hogy ha rendelkezésre állnának a szükséges anyagiak, mindezek fényében egyértelműen kívánatosnak tartaná a területen a további kutatást.
A kősírból feltárt csontokat, viseleti, használati tárgyakat a pontos rajz készítését követően szombaton elszállították a múzeum munkatársai, s hamarosan a szarkofág is a tatai Kuny Domokos Múzeum raktárába kerül.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi

TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS

Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.

2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi

Olimpiai selejtező

Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott

2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi

Aranycsata

Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben

2024. Március 01. 18:09, péntek | Helyi

Gyászol Tatabánya

Elhunyt a város szeretett karnagya