Hírek
2016. Június 21. 09:49, kedd | Helyi
Sikeres Apák városunkban – szurkoljunk együtt!
A Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület, mint a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak országos hálózatának megyei képviselője tavasszal rendezte meg „Sikeres nők városunkban – teázzunk együtt” programját, melyen helyileg ismert és elismert édesanyákat faggattunk a munka és a család összeegyeztetésének nehézségeiről, vagy éppen szépségeiről, a siker elérésének titkáról.
Az igen pozitív visszhangoknak köszönhetően a program folyományaként ezúttal városunkban népszerű férfiakat, édesapákat igyekeztünk megismerni a családban betöltött szerepük, illetve munkájukban elért sikerük szemszögéből.
Három igen különböző területről sikerült a beszélgető alanyokat megnyerni eme egyfajta kitárulkozásra, akik nevezetesen Bereznai Csaba Tatabánya Megyei Jogú Város alpolgármestere, Csernoviczki Csaba judo mester edző, illetve Szabó Ferenc, Tatabánya Város Fúvószenekarának karmestere volt.
A rendezvényt megtisztelte Schanda Tamás, az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára is, aki felhívta a figyelmet az aktuális kormányzati családtámogatásokra, pályázati lehetőségekre.
A programnak az Új Nemzedék Közösségi tér adott otthont Tatabányán, ahol az este második felvonásában Henczer Éva térvezető vendége volt Hagymási Zoltán labdarúgó edző és Hagymási Bence fiatal football játékos. A beszélgetésben a sport tehetségek nevelésének hosszú folyamatáról és az eredményesség feltételeiről hangzott el a legtöbb gondolat. A programsorozatban a Futball EB aktuális mérkőzését is együtt szurkolhatták végig a résztvevők, és természetesen a fifa és csocsó meccs sem maradhatott el. Különlegesen sok fiatal vett részt a Közösségi Tér programján.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
