Hírek
2012. Június 11. 13:20, hétfő | Helyi
Összefogásban a helyi zeneipar Tatabányán
Hogy kik a zeneipari szakemberek? Akik mindent megtesznek azért, hogy a kedves közönség a legjobb zenei produkciót láthassa és hallhassa.
Második alkalommal találkoztak a helyi zeneipari szakemberek Tatabányán június 10-én.A Peron Music Alapítvány szervezésében nagy erőkkel folyik azoknak a szakembereknek az összefogása, akik a zenei produkciókért felelősek. A Peron Music Alapítvány a produkciók erősítése, karakteres fejlesztése céljából hívta össze második alkalommal a zeneiparban teremtő szakembereket. A szakmai találkozón megegyeztek abban, hogy lépéseket tesznek azért, hogy a zene szeretete örömet jelentsen Tatabányán is a jövőben. Stratégiai szempontból a stúdiósok és szervezők összefogása mellett a produkcióképes zenekarok munkája is megkezdődött.
A jelen találkozás alkalmat nyitott arra is, hogy Vilcsek Dániel és Hudák Tibor ismertesse a zenekarok próbatermi igényeinek felmérési eredményeit. Ebből kiderült, hogy a megyei zenekarok között a Tatabányai előadók próbakörülményei a legkedvezőtlenebbek. Ezért erre is megoldásokat keresnek a szakemberek.
Illyés Roland a Forrás Rádió, Juhász Ildikó a Tatabánya Pont képviseletében fogalmazta meg a magas színvonalú produkciók iránti igényeket. Pap Tibor a Peron Music elnöke helyi tehetségkutató indítását jelentette be. A szakemberek mindegyike támogatásról biztosította a helyi zeneipart.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
