Hírek
2012. Június 20. 11:19, szerda | Helyi
Széchenyi István Művelődési Ház programjai júniusban
Nagy sikerű nemzetiségi táncház
Június 9-én a Felsőgallai Német Nemzetiségi Tánccsoport a Széchenyi István Művelődési Házzal közösen Májfa-döntő Ünnepséggel egybekötött Német Nemzetiségi Táncházat valósított meg.
A rendezvény a koreográfiák betanításával kezdődött. Az óvodások és iskolások is egy-egy új összeállítást tanultak meg a helyszínen, szakképzett táncoktatók, pedagógusok segítéségével, majd a májusfa kidöntését követően be is mutatták azt. A közönség nagy élvezettel nézte az aprótalpú táncosok műsorát. Ezt követően a Felsőgallai Német Nemzetiségi Dalkör és a Felsőgallai Német Nemzetiségi Tánccsoport műsora következett. Utolsó produkcióként pedig egy nagy közös táncban vehetett részt mindenki. Rögtön ez után az Obergalla Kapelle zenei kísérete mellett kezdetét vette a táncház, ahol a fiatalok és az idősebbek közösen mulattak.

A szervezők ezúton szeretnék köszönetüket kifejezni a Felsőgallai Óvoda és a Széchenyi István Általános Iskola szakképzett táncoktatóinak és pedagógusainak a rendezvény sikeréhez hozzájáruló, önkéntes munkájukért, illetve a Tatabányai Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásáért.
Sikeres első évad
2012.06.16. – Sz. Győrfy Klára Galéria
A Széchenyi István Művelődési Ház Bajnok Gábor ötlete alapján, vele együttműködve hozta létre és avatta fel 2011. október 22-én Sz. Győrfy Klára nevét viselő galériáját. Az első évad során textil kollázsokat, kerámiatárgyakat, réz domborműveket, akril festményeket, grafikákat és még sok-sok érdekességet tekinthettek meg az érdeklődők.
A rendezvény keretében sor került Romanek Inka kiállításának megnyitására is, melyet Pákai Ernő, a Bányász Művelődési Otthon intézményegység-vezetője nyitott meg. A műsorban közreműködött Adamecz László és Inka lánya, Taskovics Adél is.
Az első évadban szerezett tapasztalatokat a Német Nemzetiségi ÁMK képviseletében Schamberger Ágnes igazgató és Schweininger Ilona intézményegység-vezető értékelte. Rövid összefoglalót hallhattak a jelenlévők Bajnok Gábortól, a galéria szakmai vezetőjétől.
Az első évadot átfogó értékelőt mondott Turainé John Katalin képviselő asszony is. Ezen felül egy meglepetéssel is készült, hiszen képviselői keretéből nemrégiben vásárolta meg Dobroszláv Lajos alkotását, mely a felsőgallai templomot ábrázolja. A festményt bemutatta a jelenlévőknek, majd ezt követően a Művelődési Háznak és ezáltal a felsőgallai lakosságnak ajándékozta azt. Hozzátette, biztos benne, hogy az Sz. Győrfy Klára Galériában méltó helyen lesz ez a remek festmény. Az alkotást bárki megtekintheti a Művelődési Ház nyitvatartási idejében.
Az első évad megvalósulásáért köszönet illeti a galéria támogatóit:
Bagó Attila képviselő úr
Bereznai Csaba alpolgármester úr
Galla Virág Ajándék
Geotech Kft.
Hajdu Ferenc vállalkozó
M. Electrik Kft. – Marton Tibor
Salló Győző képviselő úr
Schmidt Csaba polgármester úr
Tatabánya MJV Önkormányzata
Turainé John Katalin képviselő asszony
Külön köszönet illeti a Szlávik Családot a lelkes támogatásért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
