Városlista
2023. december 7, csütörtök - Ambrus

Hírek

2022. November 25. 16:46, péntek | Helyi
Forrás: police.hu

SZEMTANÚKAT KERESÜNK!

SZEMTANÚKAT KERESÜNK!

Halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetben kérik a tatabányai rendőrök a lakosság segítségét

A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 11010/1289/2022. bűnügyi számon eljárást folytat halálos kimenetelű baleset bekövetkezése miatt. 2022. szeptember 9-én 20 óra 5 perckor az 1. számú főúton haladt egy járművezető az általa vezetett Volkswagen Golf típusú személygépkocsival Vértesszőlős felől, Bicske irányába. Ezzel egy időben láthatósági mellény nélkül egy kerékpáros haladt Tatabányán a Szent István úton, a Templom utca felől. A Gábor Áron utca irányába szándékozott továbbhaladni. Az útkereszteződésbe mindkét jármű behaladt, ahol a kerékpár jobb oldalának ütközött a személygépkocsi. A kerékpáros az útburkolatra esett, mely következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség kéri annak a járművezetőnek a jelentkezését, aki az általa vezetett Mercedes típusú gépkocsival a baleset helyszínén megállt, továbbá várja mindazok jelentkezését is, akik szemtanúi voltak a cselekménynek.
Aki az esettel kapcsolatosan információval rendelkezik, vagy a tanú önmagára ismer, úgy kéri az Tatabányai Rendőrkapitányság, hogy személyesen jelentkezzen, vagy hívja a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-34-517-777-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számát vagy a 112 központi segélyhívó számot!

Ezek érdekelhetnek még

2023. December 06. 12:08, szerda | Helyi

»Őt dicsérte koldus, árva, emlékezzünk jóságára!«

2023. December 04. 07:45, hétfő | Helyi

Záportározót alakítanak ki Bajóton

A Komárom-Esztergom vármegyei Bajóton hat hektár nagyságú záportározót alakítanak ki, a beruházásra 203 millió forintos uniós támogatást fordítanak - közölte a vármegyei önkormányzat projektmenedzsere pénteken az MTI-vel

2023. November 21. 09:09, kedd | Helyi

MÁV: megkezdődött a győri vasútvonal felújításának 3. üteme

A Szárliget és Biatorbágy közötti pályarekonstrukció legösszetettebb, második fázisa pénteken véget ért.

2023. December 07. 13:46, csütörtök | Bulvár

Halottnak próbálta nyilváníttatni magát egy férfi, hogy megússza a börtönt

Elfogtak egy szabolcsi férfit, aki saját maga halottnak nyilvánításával próbálta megúszni börtönbüntetését.