Hírek
2011. Június 27. 01:23, hétfő | Helyi
Szivárványos produkció Sopronban
Szó szerint szivárványosra sikeredett a környei általános iskola néptáncos gyermekeinek fellépése a soproni Szent Iván FolkFesten, miután az égi áldás szombaton épp az ő produkciójuk alatt kezdett rá, ám időnként kikukucskált a Nap,
A Szivárvány Táncegyüttes tagjai a soproni Pendelyes Kulturális Egyesület meghívására érkeztek a hűség városába Komárom-Esztergom megye képviseletében, s táncukat az eső ellenére is kitartó nézők vastapssal jutalmazták. László Márta Martin György díjas néptánc-pedagógus ismét büszke lehet tanítványaira, hiszen a boldogan táncoló gyerekek lelkesedése a nézőkre is átragadt, ők a színpad előtt dobolták lábaikkal az ütemet.
A gyerekek kikapcsolódásképp a fesztivál különböző helyszíneire is ellátogattak, így esett útjukba az ún. pódiumszínpad, melyen pár percben azok az Ajkáról, Székesfehérvárról, Marosvásárhelyről, Ausztriából, Szerbiából, Horvátországból érkezett „nagy együttesek” mutatkozhattak be, akik a délutáni fő produkciókat jelentették.
A környei kis táncosoknak sem kellett több, „felkéredzkedtek” a színpadra és „civilben” kezdték ropni előbb ismeretlen zenére, majd amikor már szép kis nézősereg gyűlt össze, saját muzsikájukra önálló műsort adtak. Ilyen csoportom még szerintem, az elmúlt 20 évben nem volt. Hihetetlen jó érzés volt látni, átélni, hogy önként dalolva mulattak és mulattattak... – érzékeltette a soproni vendégszereplés élményeit László Márta.
A Szivárvány Táncegyüttesre egyébként – mint mindig – idén is mozgalmas nyár vár, hiszen következik a környei Nemzetiségi és Sörfesztivál, melyen 4 csoporttal lépnek fel, azt követi egy szlovákiai táborozás, majd augusztus 6-án a Remény Napja, 20-án pedig a Szent István napi ünnep.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 14:11, szerda | Helyi
KÁBÍTÓSZERT CSEMPÉSZETT
Külföldről hozta be Magyarországra a kábítószert az a 35 éves férfi, akit a komáromi nyomozók egy régi határátkelőnél fogtak el.
2025. Október 06. 09:33, hétfő | Helyi
LOPÁS MIATT KERESSÜK
A Tatabányai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a nő azonosításához.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
