Hírek
2014. Április 10. 09:28, csütörtök | Helyi
Szja-bevallás elektronikusan
Egyre több személyijövedelemadó-bevallás érkezik az interneten a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz
Tavaly az összes bevallás mintegy negyede elektronikus formában jutott célba. Idén – egyebek mellett – már az adónyilatkozat is letölthető néhány kattintással a NAV honlapján található banner segítségével. A kész bevallást továbbra is ki lehet nyomtatni, és aláírás után papíron benyújtani vagy az ügyfélkapu segítségével az interneten továbbítani a NAV-hoz.
A banner-technológia sikerére alapozva, a NAV szakemberei idén az internetről telepíthető szja-bevallások körét a 1353-as bevallási formán túl kiterjesztették a 1353ADÓNYILATKOZAT jelű nyomtatványra, illetve az egyszerűsített személyi jövedelemadó-bevallás választására szolgáló 1353NY jelű nyomtatványra is(Mint arról korábban beszámoltunk, a 1353NY jelű nyilatkozatot február 17-ig lehetett elküldeni a NAV-hoz).
Korábban az adózóknak az szja-bevallás elektronikus benyújtásához négy programot kellett telepíteniük. Ezt a bonyolult folyamatot nagymértékben egyszerűsítette a banner-technológia kifejlesztése. A tavaly bevezetett szja-banner segítségével a személyi jövedelemadó-bevalláshoz szükséges 1253-as nyomtatványt négy kattintással el lehetett érni, amennyiben az adózó számítógépén a megfelelő Java futtatókörnyezet már rendelkezésre állt.
A www.nav.gov.hu honlap bal oldali menüjének „Kiemelt témák” kategóriájában található „SZJA” menüpontot elindítva nyílik meg a programok letöltésére és telepítésük indítására szolgáló internetes oldal. A telepítés előtt elolvasható, milyen feltételekkel választhatók az egyes személyijövedelemadó-bevallási nyomtatványok, és megtekinthetők a nyomtatványok telepítésére szolgáló programok felhasználói útmutatói. Itt tájékozódhatnak a felhasználók a programok telepítéséhez szükséges Java futtatókörnyezetről is.
A kiválasztott nyomtatvány telepítése a bevalláskitöltő program nevét megjelenítő képre kattintva indul. A telepítő program az indító képernyőn tájékoztat arról, hogy a futtatás során települ az Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a kiválasztott nyomtatvány (1353, 1353NY vagy 1353ADO) és a nyomtatványhoz tartozó aktív súgó.
A „Tovább”, majd az ezután megjelenő második ablakban a „Telepít” gombra kattintva néhány percen belül befejeződik a letöltés és a telepítés. A „Futtat” gombbal indítható az ÁNYK, amely automatikusan megnyitja a telepített nyomtatványt.
A programok elérésében segítséget nyújt a NAV kisfilmje, amely a http://youtu.be/z_r-BEIUOYc linken érhető el.
A programok bármikor futtathatók és újraindíthatók, letöltésük, telepítésük és használatuk nem igényel számítástechnikai és idegen nyelvi ismereteket. Akár a félig kitöltött bevallás is megnyitható. A kitöltés befejezése után a kész bevallás kinyomtatható, illetve ügyfélkapus regisztráció birtokában elektronikusan beküldhető a NAV-hoz.
A személyijövedelemadó-bevallás határideje május 20. Addig még választható az adónyilatkozat („söralátét”) és a csökkentett adattartalmú bevallás, amennyiben az ezek választásához szükséges feltételek fennállnak.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
