Hírek
2015. Április 30. 00:00, csütörtök | Helyi
Születésnapos hagyományőrző gyermekcsoport
A Környei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Gyermekcsoport 15. születésnapját ünneplő szombati programon a valamikori csoportvezetők számára minden bizonnyal a köszönet azon percei voltak a legkedvesebbek, amikor a Művelődési Ház színpadára léptek, a gyerekek pedig a nézőtérről integettek: Szia Zsóka néni! Szia Gizi néni! Szia Niki néni!
A gyermekcsoport megalakításának első lépéseit Süli Lászlóné, Zsóka néni tette meg, mert fontosnak érezte, hogy a jövő felnőtteinek valódi képet adhasson az elődökről, azok életéről és a hagyományaikról. Annak idején még nem tudta, hogy sikerül-e megnyerni a szülőket, gyerekeket, majd az idő őt igazolta. Munkáját kezdetektől segítette a német nemzetiségi végzettségű óvodapedagógus Wittmann Ferencné, Gizi néni. Azok a gyerkőcök, akik akkortájt az ő vezetésükkel táncoltak, ma már felnőtt emberek, az eltelt 15 esztendőben majdnem 180 kisleány és kisfiú őrizte, elevenítette fel a hagyományos táncokat, mondókákat, játékokat.
A csoport vezetését Zsóka néni visszavonulása után először Hartmann Anna, majd Krállné Mózer Nikoletta vette át, jelenleg Könyvesné Beutl Anita terelgeti az apróságok lépteit.
Tirhold Kármentől, a szervező Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnökétől a születésnapi programon az is elhangzott: a gyerekek ruhája, amely régi hagyományos környei viselet szerint készült, Tőberling Imréné keze munkáját dicséri.
Ebben a viseletben léptek színre szombaton is az ünnepelt apróságok, majd pedig következtek a táncos hagyományőrző születésnap további fellépői, a Felsőgallai Tánccsoport, a Vértessomlói Gyermek Tánccsoport, a Dunaszentmiklósi gyerekcsoport, a hazai Szivárvány Táncegyüttes, valamennyien learatva a vendégek elismerő vastapsát és begyűjtve szívből jövő mosolyát.
Az ünnepelteket, a csoport eddigi vezetőit, s egyáltalán nem utolsó sorban a szülőket Beke László polgármester is köszöntötte, s fejezte ki köszönetét mindazok számára, akik nem sajnálták a fáradtságot, és vállalták a vele járó munkát, hogy Környén is megalakuljon, később pedig fennmaradjon egy olyan nemzetiségi csoport, ahol már óvodás kortól elkezdhetnek ismerkedni a gyermekek a nemzetiségi szokásokkal, hagyományokkal, és tehessék az egykori ősök anyanyelvén. Mindez csak úgy tudott ilyen magas színvonalon működni, hogy a feladatot nem munka-, hanem hivatásszerűen, lélekből végezték a vezetők – fogalmazott, majd a szülők odaadó gondoskodásáért mondott köszönetet, melyet gyermekeikért, de rajtuk keresztül az egész községért végeznek, vállalva az ünnepnapok és hétvégék elfoglaltságait is. A polgármester
a szülők elhivatott döntéséért is köszönetet mondott, amelyet akkor hoznak, amikor gyermeküket beíratják a hagyományőrző csoportba, s amellyel jelzik: számukra is fontos az értékek megőrzése, a hagyományok ápolása és továbbörökítése a következő nemzedékek számára. Az ünnepeltek felé fordulva így folytatta: nem is tudjátok, hogy amikor játszotok, táncoltok, énekeltek, mennyi mindent adtok nekünk felnőtteknek, környeieknek: jelenleg ti vagytok az egyik legnagyobb garancia arra, hogy a német nemzetiségi szokások településünkön továbbéljenek.
Azt, hogy nem csupán Környén, de szűkebb környezetünkben is él a hagyományőrzés, hogy a remények szerint mindig érkeznek vezetők és gyerekek, a színpadi záró közös örömtánc jelezte több mint száz résztvevővel, akik még az ünnepi tortából való falatozás után is örömmel pörögtek-forogtak a születésnapi táncházban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
