Romanek Inka mestere, ihletője a súlyosan látássérült gyermeke. Színorgiái árulkodnak arról, hogy lelke mélyén iszonyú küzdelem folyik. Ám ez az örökös harc, lázadása sorsa ellen sokkolja, kényszeríti képességeiből, lehetőségeiből a többet a mást, a még többet. Nem utánozni, nem dicsekedni, nem legyőzni, főleg nem szánalmat ébreszteni szándékozik. Szeretné számukra a láthatatlant láthatóbbá, az elérhetetlent elérhetőbbé tenni. Életre keltett képeit legelsőként Adél leánya ujjacskái "látják", zsűrizik.

Számos önnálló és kollektív kiállításon mutatkozott be műveivel, amelyek látóknak, nem látóknak egyaránt szépet, élményt nyújtottak. Festményeiből kisugárzik, hogy nehéz és fájdalmas leckéket kapott a sorstól, ám megértette azokból a személyre irányzott üzenetet. A vászon, a festőeszközök jelentik számára a vészkijáratot.

"Szívtől a Keresztig a csillagokon át" regénye elrejti mindazt, ami a képeiből kimarad, egy édesanya lelkének sikolyait, csatározásait gyermekéért, gyermeke szeme világáért.

Műveit Braille írással teszi "láthatóbbá" érthetőbbé.