Hírek
2014. November 16. 00:00, vasárnap | Helyi sport
Tar Sándor harmadik magyar bajnoki címét szerezte meg!
Debrecen adott otthont a 2014. évi ifjúsági ökölvívó országos bajnokságnak
Ez a mezőny van legközelebb a felnőtt korosztályhoz. 41 egyesület 108 versenyzője mérlegelt, ebből 3 tatabányai fő képviselte a tatabányai Sport Club színeit. 49 kg-ban Szabó Bence, 52 kg-ban Tar Sándor, 81 kg-ban Babacsik Krisztián.
Tar Sándor a Európa-bajnoki bronzérmesként indult a Magyar Bajnokságon, ahol számára a szakmai vezetés által elvárás volt a bajnoki cím megszerzése. Az elődöntőbe jutásért Haladás Vasutas SC versenyzőjével került szembe, ahol az első menetben TKO-val győzött. Az elődöntőbe Horváth Patrik a Paks versenyzője várta a ringben és egy színvonalas mérkőzés után a TSC versenyzőjének kezét emelték a magasba. A döntőbe a miskolci Csóka Nándor régi riválisa várta és parádés
mérkőzésen leiskolázta ellenfelét, így a végén egyhangú pontozással Sándort hirdette ki győztesnek a bíró. Ennek köszönhetően zsinórban 3 évben egymás után megszerezte a magyar bajnoki címet.
49 kg-ban Szabó Bence az első fordulóban búcsúzni kényszerült MTK -ás ellenfelével szemben, aki nagy űtőerővel rendelkezett , a harmadik menetben nyújtott teljesítménye sajnos kevés volt a tovább jutáshoz , így 5. lett . 81 kg-ban Babacsik Krisztián nagyszerűen kezdett , nagy csatában nyert egy hazai versenyző ellen , majd az elődöntőben szintén nagy csatában pontozással alul maradt a későbbi bajnokkal KSI -s versenyzővel szemben , így bronz érmet szerzett . Babacsik éremmel búcsúzott az ifjúsági korosztálytól , jövőre már a felnőttek között folytatja . Felkészítő edzője Kalló László .
Bíróként Tatabányáról Babai Sándor képviselte a városunkat és hozzájárult a színvonalas rendezéshez.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
