Hírek
2017. Március 11. 00:00, szombat | Helyi
Tavaszi kockázatok
Hogyan közlekedjünk tavasszal? Milyen specialitásai vannak a tavaszi
közlekedésnek és milyen főbb veszélyekre kell felkészülnünk ilyenkor?
Erről szól a cikkünk.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság jótanácsai:
A közlekedésben az évszakok nagyon meghatározóak. Egyszer napfény, sima
útfelület fogadja a közlekedőket, máskor pedig kedvezőtlen látási és útviszonyok akadályozzák a tempós haladást, ezért másként kell télen és másként tavasszal. Tavasszal feledésbe merül a télen berögződött, óvatos magatartás. A járművezetők lendületesebben, felszabadultabban, nagyobb átlagos sebességgel közlekednek az urakon, s ezt a helyzetet a baleseti statisztikai adatok is jól tükrözik.
Tavasszal a közutak forgalma zsúfoltabbá válik. Ebben az időszakban emelkedeik
az átlaghőmérséklet és szeszélyessé válik az időjárás. Tavasszal esik a legtöbb eső, amihez gyakran szél is párosul. A csapadéktól vizes, csúszós útszakaszokon csökkenhet a járművek menetstabilitása, míg a látási viszonyokat az ilyen időszakban gyakran megjelenő pára-, illetve ködfoltok befolyásolhatják. Ebben az időszakban közlekedésünk során számítani kell arra, hogy az autó könnyen
megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is megnő. Főleg vidéki, mezőgazdasági tevékenységgel érintett területeken földutak és szilárd burkolatú utak kereszteződésében, építkezések környezetében ismét előfordulhat a sárfelhordás, amely szintén fokozott veszélyt jelent a közúton közlekedőkre. Az ilyen útszakaszok a motorkerékpárosok valóságos „rémei”, bár más járművek
vezetőire nézve is veszélyesek
A tavasz kezdetén egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon a segédmotoros kerékpárosok és motorkerékpárosok. Nagyon fontos, hogy a
motorkerékpárosok – néhány hónap kényszerpihenőt követően – készítsék fel járműveiket a közlekedésre, ellenőrizzék azok műszaki állapotát, de saját maguk „felkészítéséről” se feledkezzenek meg. Néhány hónapos kihagyás után még a rutinos motorosok járműkezelésében is hiányosságok merülhetnek fel, továbbá tompulhatnak a reflexek. Nem árt a motorosoknak vezetéstechnikai kurzuson felismételni a biztonságos járműkezelést és a veszélyek elhárítását – és ez nem
csak a kevésbé tapasztalt, hanem bizony a rutinos motorosoknak is ajánlott!
Ebben az időszakban a gyalogosok és a kerékpárosok is – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – jelentős kockázatnak vannak kitéve. A gépjárművezetőknek „hozzá kell szokniuk” az autónál kisebb méretű és keskenyebb kétkerekű járművek tömeges megjelenéséhez és rendszeres napi közlekedéséhez. Ilyenkor a járművezetőknek fokozottan kell figyelni a gyalogosokra is, adott esetekben az úttesten való áthaladásukat segíteni kell. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladó gyalogosokra, valamint fokozott figyelemmel kell lenni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra. Nem árt tudni, hogy esős-szeles időben a gyalogosok általában nem elég körültekintőek és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire,
hiszen a kellemetlen időben – érthető módon – mielőbb célhoz szeretnének érni.
A forgalomban betöltött arányukhoz mérten magas a kerékpárosok aránya a
balesetet okozók körében. Az elmúlt években végrehajtott ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyalogosan és kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal. A kerékpárosoknak viszont tisztában kell lenni, hogy a járművük nem játékszer, hanem közúti jármű, mely forgalomban való részvételének feltételeit, valamint a biztonságos közlekedés szabályait jogszabályok írják elő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
