Hírek
2015. Január 18. 15:04, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Tojással és cipőkkel dobálták meg a kanadai külügyminisztert Rámalláhban
Palesztin tüntetők tojásokkal és cipőkkel dobálták meg Rámalláhban vasárnap John Baird kanadai külügyminisztert - közölte a ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.
A Palesztin Hatósághoz ellátogató kanadai diplomaták autóit tojás- és cipőzáporral, valamint „Baird nem szívesen látott vendég Palesztinában” felirattal fogadták az ellene tüntetők a külügyminisztérium épületénél a ciszjordániai Rámalláhban, ahol Rijád al-Malki palesztin külügyminiszterrel találkozott.
Korábban a látogatás bojkottjára szólítottak fel Mahmúd Abbász elnök Fatah pártjának aktivistái, mert véleményük szerint Kanada közel-keleti politikája Izrael javára elfogult. Baird ötnapos hivatalos látogatásra érkezett a térségbe, ahol találkozik palesztin és izraeli vezetőkkel is. A kanadai vezetés ellenzi Rámalláhnak a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordulását Izrael által elkövetett esetleges háborús bűnök miatt.
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter a jeruzsálemi közszolgálati rádióban bejelentette: arra kéri majd tárgyalásukon John Bairdet, hogy országa függessze fel a nemzetközi bíróságnak szánt pénzügyi támogatást, válaszul a pénteken meghozott hágai döntésre, amely előzetes vizsgálatot kezd a palesztin területek ügyében.
Baird Rijád al-Malkival folytatott megbeszélését a kiadott közleményben „szívélyesnek és építőnek” nevezte, „amelyen őszinte véleménycserét folytattak az eltérő vélemények ellenére is”. Száeb Erekát palesztin főtárgyaló Baird látogatása előtt bírálta a kanadai politikust, aki szerinte „legitimálja az ötven éve tartó izraeli megszállás mindennaposságát és brutalitását”.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.