Hírek
2014. Március 23. 00:00, vasárnap | Helyi
Továbbra is mozgásban a Nő Klub
A környei Nő Klub fantáziájának, szorgoskodásának és lelkes tenni akarásának – no meg Kerecsényi József tiszteletbeli tag férfimunkájának – köszönhetően gyönyörűen feldíszített tojásfa fogadja a Művelődési Ház előterében az odaérkezőket. S ha a látogató az olvasóterembe is bepillant, szinte érzi a húsvéti kölni illatát.
Alig múlt el a Karácsony, a Nő Klub tagjai máris megkezdték a készülődést a következő ünnepre és vásárra: mára az olvasóterem polcain sorakoznak a szebbnél-szebb horgolt, ragasztott, festett hímes tojások, tojástartók, tavaszköszöntő asztali és fali díszek. Mindemellett a hölgyek Szarka Katalin szervezésében továbbra is rendszeres színházlátogatók. Olyannyira, hogy már sokakat sikerült megfertőzniük, volt, amikor félszázan ültek a fővárosba tartó autóbuszon, s a János Vitéz című előadásra tucatnyi gyerek is elkísérte a klub tagjait.
A hölgyeknek, akik egész évben jótékony céllal kézműveskednek, ez adta az ötletet: szeretnének 10-12 gyerekbérletet vásárolni, s hogy a tanulóknak még az utazás se jelentsen kiadást, átvállalják a buszköltségüket.
Ha a vásáruk a reményeik szerint alakul, nem csupán gyerekeket tudnak rendszeresen megajándékozni feledhetetlen színházi élménnyel, de Tóth Zoé június 7-ei napjára is tartogathatnak meglepetést.
A húsvéti kézműves remekek az olvasóteremben tekinthetők és vásárolhatók meg a Községi Könyvtár nyitva tartási ideje alatt hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 16 – 18 óráig, keddenként 13 és 16 óra között.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
