Hírek
2014. Április 29. 11:34, kedd | Helyi
Újabb felfedezettek és születésnap
A Peron Music Alapítvány 21. születésnapját ünnepelte Tatabányán A Vértes Agorájában.
Április 27-én rendkívüli sok ifjú tehetség jelent meg az évfordulón. Cserteg István ügyvezető és Pap Tibor elnök is elmondta, hogy az elmúlt 20 évvel egy korszak lezárult, és az új korszak kezdetének eredményeire és az új generációkra hívta fel a figyelmet.
Rendkívüli teljesítmény és kreativitás jellemezte a Peron Music munkáját az elmúlt egy évben, amelyben az új generáció letette névjegyét. A Tatabányai és a Székelyföldi Peron Tehetségkutatók, a Kurt Cobain emlékest, Szatmári Juli sikere, a Dobbantó Ifjúsági Klub csak néhány a jelentős változások és újdonságok közül, amelyek már az új generáció munkáját dicsérik.
A Peron Music Tehetségkutatóról Nagy Ádám beszélt, a Dobbantók eredményeit Hudák Tibor mutatta be. Cserteg István arra hívta fel a figyelmet, hogy a tehetséges fiatalok sikerei érdekében mindenkivel együtt kell működni, ezért a szülőkkel és mentorokkal is folyamatos párbeszédre törekszenek a tehetséggondozásban.
Ezt követően ifjú zenészek mutatkoztak be: Gerencsér Patrik, Hajler Emili, Bakos Szonja és Juhász Laura, Jakabovics Jonatán, Jakabovics Luca, Szabó Bence.
Pap Tibor elnök és Cserteg István ügyvezető ezután a 2013. évi teljesítményének elismerésére Az év felfedezettje oklevelet adta Hajler Emilinek, az Év önkéntese címet Hudák Tibor kapta. Vad Zsolt tortája, közös fotó és hosszas beszélgetés tette emlékezetessé a Peron 21. születésnapját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
