Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2017. Május 18. 09:30, csütörtök | Helyi

Újabb siker: Németországban nyert tornát a Komárom-Esztergom megyei U12-es válogatott

Újabb siker: Németországban nyert tornát a Komárom-Esztergom megyei U12-es válogatott

Németországi tornán vett részt a közelmúltban a Komárom-Esztergom megyei U12-es válogatott.

Csapó Károly, az együttes felkészítő edzője elmondta, az első estén a Steinbach U12-es együttese ellen léptek pályára. – Örömteli volt a kezdés, hiszen a mieink nagy gólkülönbséggel nyertek – hangsúlyozta Csapó Károly. – Nagy szeretettel fogadtak minket, a mérkőzés kezdete előtt például lejátszották mindkét nemzet Himnuszát is. Másnap Eisenberg következett, ahol egy nyolc csapatos tornán vettünk részt. A csoportból tizennégy rúgott, és kapott találat nélkül jutottunk a döntőbe. A fináléban a Kaiserslautern sportiskolai gárdával mérkőztünk meg, ahol Rostás Patrik góljával 1-0-ra nyertünk. Úgy gondolom, a gyerekek hozzáállása és viselkedése is példaértékű volt. Utána megtekintettük a Kaiserlautern-St. Pauli meccset, ami ugyancsak óriási élmény volt nekik, ráadásul majdnem teltház várt minket. A fiatalok találkozhattak Stieber Zoltánnal, a magyar válogatott, és az FC Kaiserslautern játékosával. Hans Peter Briegel hetvenkétszeres német válogatott labdarúgóval is beszélgethettünk, ami pedig nekünk, felnőtteknek jelentett maradandó tapasztalatot.
Másnap Frankfurtban az Eintr. Frankfurt–VfL Wolfsburg összecsapáson szurkolhattunk, ami szintén remek hangulatban telt – mondta Csapó Károly.
A csapat: Rostás Patrik, Jovanov Zoltán, Antal Milán, Hódos Attila, Faragó Bálint, Pohner Zsolt, Kálló Roland, Nagy Hunor. Edző: Nagy Richárd, Csapó Károly, a delegáció vezetője: Csák Albert.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.