Hírek
2014. Szeptember 10. 10:30, szerda | Helyi
Újabb sikeres beruházás megyénkben fejlesztett a bábolnai T-Kopiker Kft.
Átadta új, felújított telephelyét a bábolnai Kopiker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
A nemzetközi szállítással foglalkozó társaság pályázati forrást felhasználva fejlesztette infrastruktúráját.
Sikeres, 22 millió forintos összeget biztosító fejlesztési pályázatot követően adhatta át múlt pénteken 16 órakor felújított bábolnai telephelyét a nemzetközi szállítással foglalkozó Kopiker Kft. Az átadó ünnepségen részt vett a cég munkatársai mellett Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke is.
Az ünnepi alkalmon a cég vezetője köszöntötte a jelenlévőket, Koppendorfer Tamás pedig kitért beszédében a társaság múltjára és fejlődésére is. Az 1987-ben indult családi vállalkozás mára évi több mint 1 milliárdos forgalmú nemzetközi szállítmányozó és logisztikai cégcsoporttá fejlődött. A cég jelenleg 31 000 m2 szilárd térburkolattal rendelkezik telephelyén, melyen 12 000 m2 raktár, 1000 m2 műhely, és 600m2 iroda található.
Mindemellett az elmúlt évben 21 kamiont cserélt le a vállalat a legújabb közlekedési normának megfelelő járművekre, így jelenleg 35 modern szerelvénnyel áll partnerei rendelkezésére.
Az ünnepségen Popovics György kifejtette, a Kopiker Kft. kitűnő példája annak, hogy áldozatos munkával, akaraterővel és állami, pályázati segítséggel milyen nagy lépést tud tenni előre egy cég, az ehhez hasonló beruházások pedig a megye gazdasági erejét mutatják. A megyei közgyűlés elnöke hozzátette, hogy a megye gazdaságfejlesztési programjára ráadásul 2020-ig 28 milliárd forintos forrás biztosítását tervezi a kormányzat.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
