Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2018. December 07. 05:01, péntek | Belföld
Forrás: mti - fotók: MTI archívum

Vádat emeltek a Dózsa György úti baleset két sofőrje ellen

Vádat emeltek a Dózsa György úti baleset két sofőrje ellen

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat két ember ellen a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 2017 májusában a Dózsa György úton történt baleset ügyében.

A vádirat szerint egy 41 éves férfi, vezetői engedély nélkül, a megengedett legnagyobb sebességet jelentősen meghaladó, óránként 135-140 kilométeres sebességgel hajtott a Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés felé, ahol egy 47 éves férfi szabálytalanul, az elsőbbséget meg nem adva kanyarodott, és összeütköztek. A kanyarodó gépkocsiban a sofőrön kívül ketten utaztak. A baleset következtében mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost.

A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy a helyszínen meghalt. A másik utas a kórházi kezelés során halt meg, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje is életveszélyes, míg a gyorshajtó könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség közleményében hangsúlyozta: a baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből érkező autós nem lépi túl a sebességhatárt, vagy ha a másik autós szabályosan kanyarodik.

A vádiratban szerepel egy másik eset is, amely miatt a 41 éves férfi vezetői engedélyét korábban bevonták, mivel 2015-ben elsodort egy biciklist, majd szóváltásba keveredett vele és utastársával bántalmazta a kerékpárost.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset miatt mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A másik, egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége.

Az ügy 41 éves vádlottja – M. Richárd, aki mindkét ügynek részese, jelenleg letartóztatásban van. Vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint járművezetéstől való végleges eltiltást indítványozott az ügyészség.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.

2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld

Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete

Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.

2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld

OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen

Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.

2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.