Hírek
2014. Április 20. 00:00, vasárnap | Helyi
Változás – telt házas Kisfaludy-gála
Telt házas gálaműsorral zárult a környei általános iskola Kisfaludy-napok programsorozata szerdán a Művelődési Házban
A gálán – amely a produkciókon keresztül immáron 16. esztendeje ad ízelítőt az intézményben folyó színes művészeti és nevelői tevékenységből, a diákok tehetségéből – hagyományosan három diák vehetett át elismerést.
Rendhagyó tanítási nappal folytatódott szerdán a környei általános iskola egykori tanítója, igazgatója, s 2001-től névadója előtt tisztelgő Kisfaludy-napok programsorozat. Az alsó tagozatos diákok a honismeret jegyében szervezett délelőtt során megismerkedtek a katolikus templom freskóival, szobraival, az orgona szerkezetével, működési elvével, a református templom nagy becsben tartott ereklyéivel, amelyek a Konkoly család ajándékaként kerültek az egyházközség tulajdonába, s hallhattak a Karácsonyt követő legnagyobb egyházi ünnepről, a Húsvétról is. A kicsik útja a Közösségi és Tájházba vezetett, ahol bizony jó néhány használati tárgyra rácsodálkoztak. Így a kereplőre is, amellyel annak idején Nagycsütörtöktől, amikor a harangok Rómába mentek, az egyházi szertartások idejét jelezték.
A felső tagozatosokat forgószínpad-szerűen várták a különböző helyszínek az intézményben: kenyérlángost dagasztottak és sütöttek, Ozogány Ernő tudománytörténész a magyar Nobel díjasokról tartott számukra előadást. A gyógynövényekkel alaposabb ismeretséget kötve megtudhatták, mit is jelent valójában a „fűben, fában orvosság” szólás, s Pretsner Ramóna r. alezredes óráján azt, hogy mi a különbség a „jó hecc” és az iskolai erőszak között, s hogy ez utóbbi jelenléte milyen sokrétű lehet: fizikai, pszichikai, lelki terror, zaklatás, kiközösítés…
Délután az iskola épületének falán elhelyezett emléktáblánál rótta le kegyeletét Pákozdi Ferenc alpolgármester és Vadász Éva, a Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi, Kisebbségi Bizottság elnöke, Kisfaludy Mihály leszármazottai, Trézlné Staudinger Csilla igazgató és a Szülői Munkaközösség elnöke, Farkas Éva, majd az egybegyűltek az egykori iskolaigazgató sírjánál helyezték el az emlékezés virágait.
A program este a Művelődési Házban telt házas gálaműsorral folytatódott, amely 16. esztendeje csillogtatja meg a tehetségeket, ad ízelítőt az intézményben folyó színes művészeti és nevelői tevékenységből.
Változás – szólt az est mottója, hiszen csak a változásból születnek új dolgok. Ez a változás, a változtatásra való képesség pedig valamennyi produkciót végigkísérte.
Elsőként a legkisebbek „változásának”, ügyesedésének tapsolhattak a résztvevők. Ők egy esztendeje még gondtalan óvodásként el sem tudták volna képzelni, hogy egy tanító néni, Csóra Jánosné segítségével ritmusra és mindenki gyönyörűségére szólaltatnak meg kicsi harangokat. A muzsika szárnyán érkezett a folytatásban Bottyán Zsófi és Vida-Kun Áron zongorajátéka, majd Szántó Csongor György a mesék birodalmába csalogatta a vendégeket Mörren Morcogi Micóval.
A néptánc tanszak legidősebb diákjai, fiúk és lányok – a változás jegyében – nem közös produkcióval léptek színre. A fiatalemberek vérpezsdítő felcsíki, az ifjú hölgyek még vérpezsdítőbb cigány tánccal fokozták a hangulatot, az iskola énekkara pedig a Mary Poppins c. nagysikerű musicalből válogatott, ezúttal nem csak ének, hanem tánckoreográfiájukat is megcsillogtatva.
Mátyás király lustája – a Szép Ernő művéből átdolgozott, „néha kell változunk” gondolatot sugalló, vidám mesét vitték színre a 4.a osztály diákjai hatalmas sikerrel, s minden bizonnyal sokáig nem fogja elfelejteni a gála közönsége Hülber Dalma és Bianka, egykori diákok előadását sem. Ők az Elfelejtett dal-al ajándékozták meg a jelenlévőket, akik percekkel később egy kisebb időutazásnak köszönhetően újabb változásnak lehettek részesei. Az iskola pedagógusaiból szerveződött dalárda sok-sok évvel ezelőtti gálaesti fellépése elevenedett meg a vetítővásznon, majd meglepetésként érkeztek a hölgyek ez alkalomra ismét Dalárdává alakulva, immáron „élőben”, a gálát záró népszerű Koncz Zsuzsa sláger vastapsot kiváltó előhírnökeként, s annak jegyében, hogy „születni kell minden nappal újra…”
Az esemény részeként került sor a Kisfaludy-díj és emléklapok átadására is. A díjat minden évben az a nyolcadikos diák nyerheti el, aki nemcsak a tanulmányi eredményével, hanem a közösségért végzett munkájával, a versenyeken elért eredményeivel is öregbítette az iskola hírnevét, emléklapot negyedik osztályos tanuló kaphat.
Idén Jakobi Réka részesült a Kisfaludy-díj elismerésben, Kisfaludy-emléklapot két negyedik osztályos tanuló, Szántó Csongor György és Szücs Kinga vehetett át.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
