Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2011. November 23. 14:00, szerda | Helyi önkormányzati

Változik a forgalmi rend az útfelújításnál!

Változik a forgalmi rend az útfelújításnál!

A terveknek megfelelően halad a tatabányai Komáromi út 300 millió forintos októberben elkezdett rekonstrukciója.

Most a munkálatok üteme szükségessé tette, hogy az autósforgalmat – a korábbitól eltérően - a Kőrösi Csoma térről a Reguly Antal téren keresztül vezessék ki a Győri út irányába – jelentette be a helyszínen Bereznai Csaba alpolgármester, a lakókörzet önkormányzati képviselője. (Térkép a cikk alján.)

Megtudtuk tőle azt is, hogy a közlekedők tájékozódását több ponton elhelyezet forgalomirányító nyilakkal is segítik. Mint ismeretes a Komáromi úton az útfelületet felmarták, az útalapot kitermelték. A Komáromi utat a Huba vezér és a Töhötöm vezér utcánál keresztezi egy távhő vezetékpár, ezt váltották ki közvetlenül a földbe fektethető, előszigetelt csövekkel. A csapadékcsatorna hálózatot is kiépítették, melynek gerinchálózatát több mint három méter mélyen helyezték el. A közvilágítás korszerűsítése is a munkálatok része. Az önkormányzata erre a célra mintegy 150 millió forintot nyert a Közép-dunántúli Operatív Program pályázatán, amit ugyancsak 150 millió forint önrésszel egészített ki. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Fejlesztési Alap Társfinanszírozásával valósul meg.

"Jelenleg zajlik az útalap visszahelyezése, a járda és a parkolóhelyek kialakítása. Amennyiben a kinti hőmérséklet nem csökken mínusz 8 fok alá a következő hetekben, december 15-én visszaengedjük ideiglenesen a forgalmat az útra. A munkálatok előreláthatóan március végén, április elején folytatódnak" - tájékoztatott Fekete Gyula a kivitelező cég vezetője.

Bereznai Csaba, alpolgármester megköszönte a lakosság türelmét és a hozzáállásukat a munkálatokhoz.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 12. 09:01, vasárnap | Sport

Tour de Hongrie - Eisenkrammer: ilyen sportélményben még nem volt részem magyar körversenyen

Eisenkrammer Károly számára élete legkülönlegesebb sportélményét nyújtja eddig a Tour de Hongrie országúti körverseny.

2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Életmód

Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját

A Szabadtéri Színházak Szövetsége Kálid Artúr színművésznek ítélte oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat:

2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

2024. Május 12. 08:57, vasárnap | Sport

Meglepetésre kikapott Miskolcon a Fradi

A Diósgyőr 2-0-ra legyőzte otthon a bajnok Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában.