mindegyik páciens tapintásérzékelésében és izomműködésében is javulást tapasztaltak.
A Sao Pauló-i AASDAP Idegrehabilitációs Laboratóriumban végzett kutatást Miguel Nicolelis amerikai tudós vezette. Az egyéves programnak az volt a célja, hogy a nyolc krónikus állapotú, mozgásképtelen pácienst egy új fejlesztésű segédeszközzel, az agyhullámok vezérelte robotikus külső vázzal megtanítsák járni. Az egyéves kutatás eredményeit a Scientific Reports folyóiratban tették közzé.

Nicolelis elmondta, hogy a betegeknél hosszú ideje változatlan, krónikus állapotuk miatt fel sem merült, hogy bármiféle motoros vagy érzékelő funkciójuk javulhat. Ám attól kezdve, hogy elkezdték velük az egyéves tréninget, a minden harmadik hónapban elvégzett neurológiai tesztek a páciensek izommozgásában és tapintásérzékelésében is fejlődést mutattak.

"Amikor egy tűvel vagy kefével megérintettük őket, valamit éreztek belőle, holott korábban egyáltalán nem érzékelték" - mondta a kutató. Hozzátette, hogy a bél- és hólyagfunkciójuk is határozottan fejlődött, ami jelentős előrelépés ilyen állapotú betegeknél.

A tréning alatt a fejükön egy "nem invazív agy-gép interfészt" viseltek, a testüket pedig egy külső váz tartotta.

A szakemberek nem tudják, hogy a tréning mely része volt az, ami ezt a meglepő fejlődést a betegek állapotában előidézte, de a javulás mértéke minden más rehabilitációs technikával összevetve is nagyon látványos.

"Világosan megmutatja, hogy még egy krónikus gerincvelősérült betegben is rengeteg érintetlen neuroplaszticitás-potenciál van" - idézte a BBC a téma egyik brit szakértőjét, Mark Bacont.

A tudós ugyanakkor megjegyezte, hogy mivel a programban nem volt kontrollcsoport, ezért nem lehet tudni, hogy a tréning mely elemeinek kombinációja játszhatta a főszerepet az örvendetes javulásban.

A programban részt vevő kutatók sem várták, hogy ilyen típusú javulás állhat be a betegeknél. Mikor a kísérletbe belefogtak, csak az volt a céljuk, hogy egy agyfunkciók által irányított külső váz segítségével ismét megtanítsák járni a pácienseket. A rendszer kifejlesztésének úttörője Nicolelis professzor volt.

A robotikus láb elektronikus érzékelőiből érkező információt - a láb földet érését - a beteg az ujjához rögzített vibráló lapocskával érzékeli. "A páciensek karjait használjuk transzduktorként, hogy a lábtól eljusson a jel az agyba" - fejtette ki a professzor hozzátéve, hogy ezen a módon valamiféle "fantomvégtagérzés" alakul ki a betegben, aki így azt éli át, hogy ő maga jár.

Nicolelis úgy véli, hogy az agy "átképzése" központi szerepet játszhatott a betegek váratlan neurológiai fejlődésében. "Virtuálisan minden páciens agya törölte, hogy van lábuk. Megbénultál, nem mozogsz, a lábaid nem reagálnak." A sisak és a robotikus váz által elősegített mozgás azonban ismét feltámasztotta az agyban az eltűnt fogalmat - magyarázta.

James Fawcett cambridge-i agykutató szintén figyelemre méltóként értékelte a kutatást. Arra utalt, hogy mivel a rehabilitációs technikákra most nagy figyelem irányul, fontos szerephez juthat ez a módszer. Ám mivel nem tisztázott, hogy mi okozta a betegek állapotának javulását, még további kutatásokra lesz szükség.