Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2012. Április 26. 14:45, csütörtök | Helyi

Vértes Agórája

Vértes Agórája

A tervek szerint halad az egykori Közművelődés Háza átalakítása – hangzott el a „Tatabánya a Vértes Agórája” című, szakmai nyitórendezvényén.

„Az építkezés látványos szakaszba ért az elmúlt hónapokban, és mindezek mellett elkezdődött a szakmai programok előkészítése is. Szeretnénk, hogy a felújítást követően a megújult épület igazi találkozási ponttá váljon, ahová a tatabányaiaknak és a kistérségben élőknek mindig érdemes lesz betérni.” – hangsúlyozta Schmidt Csaba polgármester a Hotel Árpádban rendezett szakmai mini-konferencián.
Mók Ildikó, a projekt szakmai felelőse elmondta – a kívül-belül megújuló, szép és korszerűen berendezett, felszerelt épületben a szakmai munkát négy fő tevékenységcsoport köré szervezik. Nyitott és befogadó közösségi térként szolgálják a város polgárainak, civil szervezeteinek, alkotóinak, intézményeinek kulturális kezdeményezéseit, de barátságos, hívogató teret kínálnak majd a spontán betérők számára is. Szórakoztató programjaik az egyetemes és a kortárs kultúra értékeinek közvetítését, és a helyi tehetségek bemutatását, felkarolását egyaránt célozza. Az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosításával pedig minden korosztály számára változatos képzési lehetőségeket tesznek elérhetővé. Mindezeken túl, a kistérség településeinek közművelődési intézményeit, szakembereit szolgáltató és tanácsadó munkájukkal is támogatni szándékoznak.

Fűrészné Molnár Anikó, a Tatabányai Múzeum igazgatója kiemelte, az Agóra program az ő szempontjukból is hasznos: „Új állandó kiállítással, foglalkoztató-teremmel, illetve múzeumpedagógiai és közművelődési rendezvényrendszerrel készülünk a jövő év elején várható nyitásra” – mondta el.

Az átépülő ház terveit a Planbau Mérnöki Iroda Kft. munkatársai készítették el. Páll János, a cég ügyvezetője előadásában kitért arra, hogy az átépítés után a látogatókat a huszonegyedik századnak megfelelően légkondicionált ház fogadhatja majd a Szent Borbála téren.

A megítélt támogatás összege 1567948 458 Ft, míg az elszámolható összköltség 1844574929 Ft, mely összeg az épület rekonstrukciója mellett a teljes körű akadálymentesítést és új parkolóhelyek kialakítását is lehetővé teszi. A kivitelezésre irányuló szerződéskötés összege 1447177328 Ft.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.