Hírek
2012. Április 23. 13:59, hétfő |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
Virágh néni napsütött élete
Mányon született, majd ’64-től első lakóként a Kós Károly úti lakóházba költözött Margit néni, akit születésnapján a körzet képviselője, Bereznai Csaba alpolgármester látogatott meg
A kilencven éves Virágh Imréné hálát ad a sorsnak, hogy kicsi, de annál szeretni valóbb családban élhet. Sok komoly problémát, a második világháborút, első férjét, majd a csecsemőhalálban elhunyt elsőszülött fia elvesztését túlélt szépkorú egyetlen fiúgyermekkel és két csodás unokával büszkélkedhet. Kezdetben a TSZ-ben, majd konyhán dolgozott Margit néni, aki második férjét a tröszti konyhán „főzte ki magának” – fogalmazott az ünnepelt. Úgy véli a nehézségek után élete második felében „rá sütött a nap”. A szépkorú egyedül él, de a fővárosban élő rokonai folyamatosan gondoskodnak róla, beszereznek neki mindent, és szeretetből sincs hiány. Margit néni nap, mint nap lejár a piacra, ahol ismerősökkel találkozhat, beszélgethet, megoszthatja mindennapi gondjait. Délutánjai olvasással, rejtvényfejtéssel telnek, és hímezni is szeret. Gondozott újvárosi otthonát színes virágmintákkal hímzett terítők és goblenek díszítik. Büszke arra, hogy szemüveget csak olvasásra használ és gyógyszert egyáltalán nem szed, ez adja egészségének fő alapját. Fiának és menyének közös örömében másnap családja többi tagjai is osztozhat, akkor tartják a születésnapi összejövetelt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

