Fogalmazott pénteken Sulyok Teréz a környei Művelődési Házban a „Visszatérés” című kiállítás megnyitóján. Madarász Tibor festőművész annak idején 30 esztendeig dolgozott a valamikori mezőgazdasági kombinátban, így tárlatával valóban visszatért – egykori barátai, kollégái, a festészetét szeretők, tisztelők örömére.
Az alkotó 29 festménye október 30-áig látható, s azokat, akik elfoglaltságuk miatt nem vehettek részt a megnyitón, de szeretnének vele személyesen találkozni, Madarász Tibor minden kedden és csütörtökön 14 és 15 óra között várja a környei Művelődési Házban.
A kiállítás festményei akvarell technikával készültek, melynek hosszú évtizede hűséges művelője az alkotó. Rövid, kurta kitérőket néha tesz az olaj felé, de az akvarell a jellemző Tibor munkásságára. Ez a művészeti technika igen népszerű a festők körében. Egyik gyakorlati oka, hogy ellentétben az olajjal, gyorsan szárad. Akár egyetlen ecsettel is meg lehet festeni egy képet. Nem igényel nagy felszerelést. De ezeknél a praktikus megfontolásoknál fontosabb az akvarell páratlan esztétikai vonzereje. Amivel egy technika sem versenyezhet, a könnyedség, levegősség, áttetsző, lazúros hatások, finom árnyalatok, egymásba olvadó színek – ajánlotta a tájképeket, városképeket, csendéleteket, élet- és zsánerképeket bemutató tárlatot az érdeklődők figyelmébe Sulyok Teréz, aki a műveket így jellemezte: közös sajátossága Madarász Tibor festményeinek a képek grafikai, formai kidolgozottsága. Megelőzi az alkotást a precíz megfigyelés, a festmények jellemzői a részletgazdagság, a színek tiszta, ragyogó fényhatást kölcsönöznek a témának. Bátor, élénk színek, erőteljes kontraszthatások vezetik a néző szemét. Ezek a képek beszédesek, az egyszerű ember számára is közérthetőek. Madarász Tibor személyisége adekvátan jelenik meg képein. Nyílt, őszinte, közvetlen alkat, de mindezek mellett érzékeny művészember. Mesél élete történetéről, családjáról, műtétéről, betegségekről, hosszan hallgatjuk és nézzük képeit. Van-e valami lenyomata ennek a betegségnek, történik-e valami pesszimista változás? – tette fel a kérdést, a válasz pedig, hogy Madarász Tibor festményei derűt, optimizmust árasztanak. Nyoma sincs szomorú dolgoknak, pesszimista attitűdnek. Pozitív kisugárzásuk rabul ejti a nézőt...
Minden bizonnyal ez a kisugárzás is szerepet játszhatott abban, hogy a terem megtelt a festőművész ismerőseivel, barátaival, Madarász Tibor külön szeretettel köszöntötte azokat, akikkel 1951-től voltak iskolatársak, s még most, 60 esztendő múltán is szívmelengető érzés megszorítaniuk egymás kezét.
A művész mesélt a mögötte álló időszak nehézségeiről is, de inkább azokról a momentumokról szólt, melyek életben tartják. Ezek a világ minden tájáról érkező felkérések, meghívások Svájctól Indiáig, s hogy ha ő személy szerint nem is, de festményei Brazíliába is eljutottak, s Európa szinte valamennyi országában megtalálhatóak. Ezek Madarász Tibor szívet, lelket simogató momentumai, melyek viszik előre…
A lélekemelő tárlat tehát a hó végéig látogatható, élhető meg, hiszen – ahogy Sulyok Teréz fogalmazott – ezeket a természeti szépségeket látva lelkünk kitágul, felemelkedik a mindennapok küzdelmeiből. A művész hatalmas, megragadó érzéseit belevarázsolja az anyagba, s mi onnét magunkba szívjuk, mint friss, éltető levegőt…