Hírek
2015. Január 06. 09:35, kedd | Helyi
Vízkereszt
Vízkereszt a nyugati kereszténység Epiphania Domini, „az Úr megjelenése” elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve
Azepifániaa görögepiphaneia, επιφάνεια szóból ered, amelynek jelentése „megjelenés” (a φάινω „megjelenni, feltűnni” igéből). A magyar elnevezés a víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered. A háromkirályok néven is említett napa karácsonyi ünnepkör, a "karácsonyi tizenketted" (12 napos ünnep)zárónapja és a farsang kezdőnapja egyben.
Mit ünnepelünk ezen a napon?
Vízkereszt az egyik legrégibb egyházi ünnep, eredete a IV. századig nyúlik vissza.
Ezen a napon három eseményt ünnepelnek a nyugati keresztény egyházak:
-
A napkeleti bölcsek vagy más néven háromkirályok: Gáspár, Menyhért és Boldizsár látogatása a gyermek Jézusnál.
Az evangélium szerint a három királyok (akik napkeleti bölcsek, csillagjósok lehettek) a betlehemi csillag által vezérelve jöttek keletről Júdeába, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királyának. Először Jeruzsálemben keresték, de Heródes király Betlehembe utasította őket; ott meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A hagyomány szerint nevük Caspar, Melchior, Balthasar - Gáspár, Menyhért, Boldizsár - volt, tömjénadományukra a tömjénezés szertartása emlékeztet. Szimbolizálhatják egyes vélemények szerint a világ korábban ismert három kontinensét is (Európa, Ázsia, Afrika). Ezt támasztja alá az, hogy a középkortól kezdve a harmadik királyt szerecsennek ábrázolták. Nevüket „Gáspár, Menyhért, Boldizsár”-ként a IX. század óta említik, viselőik pedig mind január 6-án ünneplik névnapjukat.
-
Jézus gyermekkora a Jordánban történt megkeresztelkedéséig
(Vízkereszt).
A vízkereszt második evangéliumi története szerint, amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte. Ezt követően tanítani kezdett. Ennek emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja lett, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel.
-
Jézus első csodája a kánai menyegzőn.

A harmadik evangéliumi jelenet Jézus első csodatétele: a kánai menyegzőn anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
