Hírek
2016. November 09. 08:35, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Donald Trumpot választották meg az Egyesült Államok 45. elnökévé
Donald Trumpot, a Republikánus Párt jelöltjét választották meg az Egyesült Államok 45. elnökévé - jelentette az NPR amerikai közszolgálati rádió.
Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt jelöltje helyi idő szerint szerda hajnalban bejelentette győzelmét az elnökválasztáson, és ehhez demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton telefonon gratulált neki, elismerve saját vereségét.
Trump beszédet mondott hívei előtt a párt választási főhadiszállásán, és beszámolt arról, hogy ő is gratulált Clintonnak, aki - mint fogalmazott - kemény ellenfele volt a kampányban. Hangsúlyozta: "köszönettel tartozunk Hillary Clintonnak mindazért a szolgálatért, amelyet az elmúlt években az amerikai nemzet érdekében tett".
Trump köszönetet mondott híveinek is, és hangsúlyozta: "Valamennyi amerikai elnöke leszek, ez nagyon fontos nekem."
A milliárdos üzletemberből lett politikus egységre szólította fel az amerikai nemzetet, republikánusokat és demokratákat egyaránt. "Együtt kell működnünk, egyesülnünk kell" - jelentette ki. Az amerikai nemzet újjáépítését és - mint fogalmazott - az amerikai álom megújítását ígérte.
A győztes beszédét alelnökjelöltje, Mike Pence vezette fel, és kijelentette: Donald Trump elnökké választása történelmi jelentőségű, és azt jelenti, hogy vezetésével és elképzeléseivel Amerika ismét nagy lesz. Hozzátette, hogy a szavazással az amerikai nép mondott véleményt.
Ezt megelőzően mind a CNN, mind a Fox News hírtévé, az AP hírügynökség és az NPR amerikai közszolgálati rádió jelentette, hogy a részeredmények alapján számolt előrejelzés szerint Trump győzött.
Paul Ryan, az amerikai képviselőház republikánus párti elnöke nem várta meg ezeket az előrejelzéseket a Trumpnak és Pence alelnöknek szóló gratulációval, noha korábban nem volt felhőtlen a viszonya a New York-i üzletemberrel. A wisconsini politikus még az éjjel telefonon felhívta őket.
Hajnalra kiderült, hogy a törvényhozási választásokon a képviselőházban a republikánusoknak sikerült megőrizniük a többséget, és a demokratáknak a szenátusban sem sikerült áttörést elérniük, a republikánus többség ott is megmaradt. Az AP amerikai hírügynökség által közölt részeredmények szerint a republikánusok többsége a képviselőházban a jelenlegi 247 mandátumról 218-ra csökken, de ez is elég, hogy megőrizzék uralmukat a képviselőházban, ahol hat éve többségben vannak.
A képviselőház mind a 435 tagját most választották meg.
A 100 tagú szenátus 34 tagját választották meg az elnökválasztással párhuzamosan.
Jelenleg mindkét házban a republikánusok vannak többségben, és ez valószínűleg így is marad, mert ha a demokraták ki is tudják egyenlíteni a jelenlegi 54-46-os republikánus többséget a szenátusban, szavazategyenlőség esetén a felsőház elnöki posztját is betöltő alelnök voksa dönt.
A szenátorokat hat, a képviselőház tagjait pedig két évre választják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
